Parragh: gyorsan talpra lehet állítani a magyar gazdaságot
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökétől azt kérdezte többek között a Magyar Nemzet, hogy milyen gyorsan lehet talpra állítani a gazdaságot. Parragh László szerint ha a vakcina eljut az emberekhez, akkor gyorsan – olvasható a 24.hu-n.
Amilyen gyorsan beütött a válság, az átoltás után szinte ugyanolyan gyorsan, legfeljebb kétszer annyi idő után lendületet lehet venni – tette hozzá. Példaként említette, hogy ahogy feloldják a lezárásokat, kinyitják a szálláshelyeket, nyáron az emberek tömegével mennek el a Balatonra. Ismét lesz igény szállásra, szakácsra, pincérre – magyarázta a szervezet vezetője. Erre készülni kell, mert a hirtelen megugró igényeket ki kell majd elégíteni.
Az elnök szerint a válság ellenére a magyar gazdaság döntő részben remekül működik. Vannak azonban olyan szektorok is, mint a vendéglátás, ahol nagy a baj. Ezért meg kell nézni, hogy az egyes iparágak milyen helyzetben vannak, és szükség esetén továbbra is célzott segítséget kell adni.
Ha az átoltás a tervek szerint sikerül, akkor legrosszabb esetben április végére, május közepére jelentősen megváltozhat a jelenlegi helyzet – valószínűsítette. (24.hu)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Új adminisztrációs és logisztikai központot épít a Lidl Straubingban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drága kosár, tudatosabb vásárlók: nő az igény a hazai és egészséges termékekre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Gyors értékesítésre épít a Mere Litvániában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
