Párizs és további négy francia nagyváros betiltotta területén a növényvédőszerek használatát
Öt francia nagyváros, Párizs mellett Lille, Nantes, Grenoble és Clermont-Ferrand egyszerre jelentette be csütörtökön, hogy a területén betiltja a növényvédőszerek használatát azt remélve, hogy ezzel a törvények megváltoztatására késztethetik a parlamentet.
A bejelentést megelőzően már több kisebb vidéki település is hasonló döntést hozott a lakókörzetek közelében. Az érintett települések azzal vádolják a kormányt, hogy nem lép semmit az elmúlt hetekben az egyik leghevesebbé vált közéleti kérdésben.
A települések fellépése jelképes jellegű, miután egy 2017-es törvény már tiltja az önkormányzatok számára a növényvédőszerek használatát a parkok és más zöld területek ápolásához. Hasonló tiltás van érvényben január óta a magánszemélyek és a kiskertek számára is, amelyek csak természetes eredetű termékeket használhatnak.
A tiltás azonban nem vonatkozik a vállalatok vagy a lakóközösségek zöld területeire, mindenekelőtt az állami vasúttársaságra, az SNCF-re, amely a sínek menti gyomnövények irtására előszeretettel használ glifozátot.
Az öt nagy város vezetője közös közleményben úgy fogalmazott: szeretnének egy egyeztetett folyamatot elindítani a törvény megváltoztatására, és ezzel elősegíteni a területükön a biodiverzitás felbecsülhetetlen örökségének és állampolgáraik egészségének megóvását.
„A közös fellépés célja más nagyvárosok polgármestereivel az, hogy lépésre kényszerítsük a kormányzatot” – mondta Stéphane Baly, Lille Zöld-párti képviselője. Lille-ben nincsenek mezők, de vannak az SNCF-hez tartozó vasútvonalak a lakóterületek közelében – tette hozzá.
Pénélope Komites párizsi alpolgármester a francia hírügynökségnek azt mondta: nagyon jól tudják, hogy a városok által hozott rendeleteket valószínűleg megtámadják a bíróságon, de a veszély a biodiverzitásra és a lakosság egészségére olyan jelentős, ami arra készteti a városvezetőket, hogy nyomást gyakoroljanak az államra a szigorúbb fellépés érdekében.
A polgármesteri tiltakozás nyomására a kormány terveiben szerepel a növényvédőszerek használatának megtiltása egy 5-10 méteres sávban a lakóterületek közelében. Az erről szóló rendelettervezetet október 1-ig véleményezhetik az önkormányzatok.
Kedd óta a környezetvédő szervezetek és aktivisták felhívást intéztek a francia polgármesterekhez, hogy hozzanak a növényvédőszerek használatát tiltó rendeleteket, és árasszák el a kormánynak a konzultációra létrehozott internetes oldalát. Becslések szerint eddig mintegy ötven település tiltotta be a növényvédőszerek alkalmazását, de több döntés ellen már fellebbezést nyújtottak be a prefektúrák a bíróságon.
Elisabeth Borne környezetvédelmi miniszter a Twitteren kommunikációs akciónak minősítette a városok döntését. Meglepetésének adott hangot amiatt, hogy a nagyvárosok egy olyan kérdésben próbálnak nyomást gyakorolni a kormányra, amely elsősorban a mezőgazdaság és a vidéki települések problémája. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Több mint egymillióan írtak alá egy petíciót egy növényvédő szer újbóli bevezetéséről szóló törvény ellen
Meghaladta hétfőn Franciaországban az 1,3 milliót egy növényvédő szer újbóli…
Tovább olvasom >19 franciaországi üzletét adhatja el az Auchan a Lidlnek
Franciaországban 19 üzletet kínál megvételre az Auchan a Lidlnek –…
Tovább olvasom >Jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése
Jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése, a gazdák 91…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >