Papír szívószálakat vezet be a Tetra Pak Európában
Papír szívószálalat vezet be a Tetra Pak Európában, melynek első lépéseként ügyfeleik elkezdték azok tesztelését. Ezzel a Tetra Pak az első italoskarton gyártó cég a régióban, mely könnyen lebomló szívószálakat biztosít termékei mellé.
A vállalat bejelentette azt is, hogy szándékában áll nyilvánosságra hozni, a papír szívószálak fejlesztésével kapcsolatos újításait, így támogatva az italoskarton dobozokhoz tartozó, eldobható műanyag szívószálak alternatíváinak kifejlesztését.
Adolfo Orive, a Tetra Pak elnök-vezérigazgatója elmondta: “Örülünk, hogy olyan papír szívószálat fejlesztettünk ki, amely nem csak hogy használható, de a nemzetközi élelmiszerbiztonsági előírásoknak is megfelel. Ez fontos lépés azon célunk felé, hogy teljes egészében növényi alapanyagból készülő csomagolást gyárthassunk, ami hozzájárul az alacsony szén-dioxid-kibocsátású körkörös gazdasághoz.”
Az új papír szívószál – mely FSC™ tanúsított papírból készül és a csomagolás többi részével együtt újrahasznosítható – egyelőre két kisebb méretű italoskarton, a Tetra Brik® Aseptic 200 Base és a Tetra Brik® Aseptic 200 Base Crystal esetében lesz elérhető, amelyeket elsősorban gyermekek szánt tej- és italtermékeihez használnak.
“Fontos döntést hoztunk meg a papír szívószálaink szabadalmaztatásával kapcsolatban: nyilvánosságra hozzuk az eszközeinkkel és felhasznált anyagainkkal kapcsolatos fejlesztéseinket. Ahhoz ugyanis, hogy az iparág elérje azon közös célját, hogy az alacsony széndioxid-kibocsátású körkörös gazdaság felé haladjon, a papír szívószálak teljes forrásának gyorsan bővülnie és növekednie kell. Arra bátorítjuk az összes beszállítót és az ügyfeleket, hogy használják fel tudásunkat, és együttes erővel a lehető leggyorsabban növeljük a termelést.” – tette hozzá Kinga Sieradzon, a Tetra Pak Magyarországot, Csehországot, Szlovákiát és Lengyelországot magába foglaló Poland & Danube vállalatcsoport vezérigazgatója.
A szívószálak piaci tesztelése egyelőre korlátozott mennyiségben kezdődik, de a vállalat folyamatosan növeli a lisszaboni papír szívószál üzem termelési kapacitását.
A vállalat kiemelte, hogy fontosnak tartja a technikai fejlődést és számos technológiai vezetővel dolgozik együtt a biológiailag lebomló lehetőségek, például a polihidroxi-alkanoátok (PHA), a biológiai úton lebomló növényi anyagokból származó polimer feltárásán.
A Tetra Pak tervei közt szerepelnek olyan további fejlesztések is, mint az odacsatolt kupak és a dobozba épített italadagolók. E célból a vállalat mozgósította a fejlesztési és ellátási lánc csapatait, és további forrásokat biztosít ezeknek a kiemelten fontos terveknek a megvalósításához.
Kapcsolódó cikkeink
Az élelmiszeripar jövője: a vállalatok 50%-a fenntartható megoldások bevezetését tűzi ki célul – A Tetra Pak felmérés eredményei
Az élelmiszergyártás továbbra is energiaigényes folyamatokra és fosszilis tüzelőanyagokra támaszkodik,…
Tovább olvasom >Vidd magaddal bárhova: fenntartható csomagolás aktív fogyasztóknak
Az aktív fogyasztóknak szánt, ,,on-the-go” élelmiszerek kategóriája egyre nagyobb teret…
Tovább olvasom >Fenntarthatóság a polcon – Mit gondolnak a vásárlók a csomagolásról és a környezetvédelemről?
A környezettudatosság egyre fontosabbá válik a mai világban, és a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ezek voltak 2024 legkeresettebb műszaki cikkei
Idén sem csökkent a technológia iránti érdeklődés a magyarok körében,…
Tovább olvasom >Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete
Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és…
Tovább olvasom >A Lidl a VEGANUÁR™ 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett
A Lidl Magyarország a VeganuárTM 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett.…
Tovább olvasom >