A Pápai Hús Kft. bővítette termelését
A tavaly december eleji tulajdonosváltást követő egy hónap alatt negyedével bővítette termelését a Pápai Hús Kft., a nyers hús és húskészítmények exportjából származó árbevétel 153 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – tájékoztatta hétfőn az MTI-t a cég ügyvezető igazgatója.
Kovács László elmondta, hogy a vállalat 1100 tonna terméket értékesített tavaly decemberben, így egymilliárd forintos árbevétele és az értékesített termékek mennyisége is 25 százalékkal, míg a feldolgozott sertések száma 64 százalékkal múlta felül a cég egy évvel korábbi teljesítményét.
A nyers hús és húskészítmények exportjából származó árbevétel 153 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A Pápai Hús termékei közül 115 tonna került a külföldi piacokra, amelynek háromnegyedét nyers darabáruként értékesítették.
A vállalat külföldre elsősorban Kínába és az Egyesült Államokba szállít termékeket, Magyarországon pedig az összes vezető élelmiszerlánc polcain ott vannak a Pápai Hús termékei – mondta a cégvezető.
Az üzem decemberben közel 11 ezer sertést dolgozott fel, míg egy évvel korábban 6600-at – közölte.
Az ügyvezető igazgató tavaly decemberi tájékoztatása szerint az idén 16,5 milliárd forintos árbevételt várnak, ebből 4,6 milliárd forintot exportból, 2020-ra pedig 20 milliárd forintos árbevétellel számolnak.
A tavaly felszámolás alatt álló céget a hongkongi magánbefektetők tulajdonában álló Tano Commerce Kft. vásárolta meg tavaly, év végén 1,134 milliárd forintért. A társaság vagyonát és a Pápai Hús márkanevet vette meg a Tano Commerce Kft., amely december elsején a helyi önkormányzat hozzájárulásával felvette a Pápai Hús Kft. nevet. A kft. tulajdonosa a Chi Fu Investment Grouphoz tartozó Famous YieldEnterprises. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AKI: a baromfi kivételével nőtt az élőállatvágás mennyisége az első fél évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Változó húspiac: több szarvasmarha és sertés, kevesebb baromfi került feldolgozásra 2025 első fél évében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az unióban és hazánkban is drágult a baromfi
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >