Pályázati pénz a regionális borházak támogatására
A Magyar Borok Háza Alapítvány (MBHA) 2,5 millió forint keretösszegű pályázatot ír ki a regionális borházak, vinotékák tevékenységének támogatására – közölte az alapítvány.
A pályázat célja, hogy a támogatás folyósításával segítse a meglévő borvidéki „borok háza” létesítmények tevékenységének fejlesztését, az ott zajló szakmai munka színvonalának növelését. Azok pályázhatnak, akik már alapítottak, illetve működtetnek regionális „borok házát”, vagy olyan társulások, amelyek vállalkoznak az ismertetett célok megvalósítására.
A támogatás egyszeri, visszafizetési kötelezettség nélküli pénzbeli juttatás. A kuratórium összesen 2,5 millió forint keretösszeget határozott meg az idei évre. Egy pályázó minimálisan bruttó százezer maximálisan félmillió forintot nyerhet el, de az alapítvány kuratóriuma fenntartja magának a jogot, hogy az igényelt összegtől eltérő mértékű támogatást hagyjon jóvá. A támogatandó programhoz nyújtandó minimális önrész mértéke ötven százalék.
A pályázatokat ez év május 16-31. között lehet benyújtani, eredményhirdetés június 22-én lesz.
A támogatást már megvalósult lezárt programhoz utófinanszírozásként nem lehet igénybe venni. A pályázati határidőn túl beérkezett, illetve a kiírásnak nem megfelelő pályázatokat elutasítják. Hiánypótlásra egy alkalommal a pályázat eredményhirdetéséig van lehetőség – írja a vallalkozoinegyed.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >