Pályák, utak, zsákutcák

A honi élelmiszeripar a tavalyi termelésének egy százalékos visszalépése mellett képes volt öt százalékkal növelni az exportját, a negatív eredmény azonban úgy jött ki, hogy a belföldi értékesítés három százalékkal csökkent. Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) idei küldöttközgyűlésén az okok között sorolták, hogy inflációs fékként a fizetőképes kereslethez képest drága alapanyagok árát csak mértékkel tudták az áraikban érvényesíteni, így az ágazat teljesítménye évről évre romlik, s már ki tudja, miféle tartalékait éli fel.Sokan vélik úgy, hogy más pályát futott volna be a hazai élelmiszeripar, amelyik sorra veszíti el patinás márkáit, ha a privatizáció másként történik. Mindenesetre most rosszul jön, hogy a nemzetközi nagy- és kistőke menekül a soványka hasznot ígérő magyar élelmiszeriparból. Néhány éve az illetékesek még igyekeztek nem beszélni arról, ha egy-egy ismert világcég csak névleg maradt Magyarországon, s ismert, közkedvelt magyar termékeit külföldön gyártatta, s kereskedelmi cégén keresztül hozta vissza.

Ma már tény, hogy a külföldi tőke részesedése egy évtized alatt az élelmiszeripar jegyzett tőkéjében 47 százalék körülire csökkent a 2000-es 63 százalékról. Közben kiderült az is, hogy az iparágat elhagyó külföldi tőke helyére lépő hazai befektetők képtelenek saját erőből, s messze nem is a külföldi tőke mértékében pótolni a tőkevesztést. Jelentős a visszaesés a dohány- és söriparban, de a húskészítménygyártás és a tartósítóipar termeléscsökkenése is túllépte a tíz százalékot, a stratégiainak számító tejipar négy százalékkal esett vissza. Az elmúlt évben növekedett viszont a húsfeldolgozás, a növényolajgyártás és a malomipar.

Hogy mi történt volna a gazdasági válság nélkül, nem tudjuk; csak sejteni lehet, hogy a mélyrepülés – lehet, szelídebb íven, de – nem maradt volna el.
Az országgyűlési választásokat követően az Élelmiszer-Feldolgozók Országos Szövetsége összeállította azokat az ipart érintő kérdéseket, értékeléseket, ajánlásokat és elvárásokat, amelyekkel az új kormány munkáját igyekeznek segíteni, támogatni gazdaságpolitikájának kialakítása során. Ezzel az élelmiszeripar versenyképességének javítása érdekében szükségesnek és fontosnak tartott gazdaságpolitikai, szabályozási lépéseket akarják az új kormánynak felvázolni.

Úgy vélik, hogy elfogadhatatlan az a kereskedők által hangoztatott álláspont, miszerint alapvető érdek az alacsony élelmiszerár, amit a kereskedelmi láncok külföldön előállított termékek behozatalával és azoknak a hazai előállítású élelmiszerekétől eltérő árazási technikájával idéznek elő. Ez a gyakorlat a fogyasztó szemléletét az ár-érték arányos szemlélettől a pusztán az árak alapján való döntéshozatal felé fordítja. Meggyőződésük, hogy a fogyasztó képes többet fizetni a boltokban, ha a reális, a termelési költségekkel arányos árú, jó minőségű, biztonságos magyar élelmiszerhez csak úgy jut hozzá, hogy azzal a hazai munkahelyek megtartását is elősegíti.

Ez egy új fogalmat is bevezet: a fenntartható élelmiszer-termelő rendszert. Ez az ÉFOSZ tagjai szerint úgy helyi, mint regionális szinten, egyre inkább az eladóhelyhez közeli élelmiszer-előállítás révén hozza közelebb a termelőket és feldolgozókat a fogyasztókhoz. Ezáltal növekszik az élelmiszer-előállítás folyamatának átláthatósága, így a fogyasztók bizalma is.

Az élelmiszeripar számára is lényeges lenne az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program felülvizsgálata. A Fidesz-kormánytól remélik, hogy a célkitűzések közé kerül az élelmiszeripar súlyának megfelelő támogatása is. Ezzel összefüggésben az alapanyag-előállítás és a feldolgozás összehangolt, együttes fejlesztését tartanák szükségesnek.

Emellett szükségesnek tartanák a „Magyar Termékprogram” kidolgozását. Ez a meglévő védjegyek és megkülönböztető jelzések helyett egyetlen egységes feltételrendszer alapján azonosítaná a magyar élelmiszert, és segítene a magyar fogyasztók arra vonatkozó tudatosságának kialakításában, hogy magyar élelmiszer vásárlásával lehet a magyar munkaerőt megvédeni, és a hagyományokat megőrizni.
A kereskedők és élelmiszer-feldolgozók az elmúlt években egymással olykor élesen szemben álltak, holott egy újfajta konszenzust is lehetne teremteni közöttük, ha egyensúlyba kerülne az alacsony ár, illetve a másik oldalon a magyar áruk felvásárlásának igénye.

Tudomásul kell vennünk, hogy az a fajta kereskedelempolitika, amelyik csak az árelőnyöket veszi figyelembe, már nagyon régen zsákutcának bizonyult. A XIX. század megmutatta, mi következik, ha az egyik évben éppen a magas ár reményében eladják még a vetnivaló burgonyát is. A röpke árelőnyt óriási éhínség követte, így akkor viszonylag hamar megtanulták a szabad piac és a központi szabályozás közti egyensúly megteremtésének szükségességét. Valószínűleg ehhez a ponthoz érkeztünk el most.