Palóc André: a minimálbér a következő években több mint 40 százalékkal emelkedik
A tavaly megkötött bérmegállapodás hatására a minimálbér 2025-ben 9 százalékkal, 2026-ban 13, 2027-ben 14 százalékkal emelkedik, mindez pedig három év alatt több mint 40 százalékos növekedés – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Palóc André hozzátette, a minimálbér torlasztó hatással bír a bérekre, és azt látni, hogy a reálkeresetek is egyre inkább növekednek ennek köszönhetően. Utóbbi azért fontos, mert azt a reálkereset-csökkenést, amit az infláció elvitt a háború kitörését követően, vissza kell építeni – fűzte hozzá.
A szóvivő jelezte, már tavaly is tartós reálbér-emelkedés volt, és ez várható idén is. A kormány 21 pontos gazdaságpolitikai akcióterve is arról szól, hogy a bérek vásárlóereje idén valóban növekedni tudjon.
Palóc André felidézte, hogy 2010-hez képest a minimálbér négyszeresére, az átlagos bér pedig több mint háromszorosára emelkedett. Mindezt a szóvivő nagyon masszív emelkedésnek értékelte.
Kapcsolódó cikkeink
NGM: várakozáson felül teljesített a magyar gazdaság
A várakozásokon felül teljesített a magyar gazdaság a tavalyi utolsó…
Tovább olvasom >A minimálbér-emelés a teljes bérskálát felfelé tolja 2025-ben
Ahogy közeledik az év vége, a dolgozók is egyre türelmetlenebbül…
Tovább olvasom >Jelentős minimálbér-emelés várható Magyarországon: 2027-re 374 ezer forint lesz a bruttó összeg
Jövőre 9 százalékkal, 2026-ban 13 százalékkal, 2027-ben pedig további 14…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >