Pálinkaverseny a Szatmár-Beregi Szilvanapokon

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 09. 16. 12:41

A tájegység legjobb és legfinomabb pálinkái versenyeznek egymással a szeptember 23-24-én megrendezendő idei Szatmár-Beregi Szilvanapokon Tarpán.

A kétnapos rendezvénysorozat pénteki nyitányán először a már hagyományos pálinka-bemutatót és versenyt rendezik meg, amelyen a szatmári szilvából, a szabolcsi almából és az egyéb gyümölcsökből készített házi párlatok vetélkednek egymással – mondta el az eseményt beharangozó pénteki sajtótájékoztatón Danó Sándor, a Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend pálinkalovagja.

Tavaly mintegy 70-80 pálinkát neveztek be a különböző bérfőzők, idén ez a szám – a főzési liberalizációnak köszönhetően – akár a duplájára is emelkedhet.

A zártkörű eseményen a szakmai zsűri a pálinkák ízét, illatát, technológiai tisztaságát értékelik, így születik majd meg a végső eredmény. Tavaly 40 párlat nyerte el a zsűri tetszését.

Gönczi András pálinkalovag közlése szerint a nagyközönség számára a program szombati napja tartogathat meglepetéseket: a látogatók megismerkedhetnek például a szilvafeldolgozás hagyományaival, a főzés és aszalás fortélyaival, a tájegység más gyümölcseiből készített ételekkel és italokkal.

Az este hat óráig tartó programon számos népművészeti és kézműves bemutatót tartanak, valamint több népzenei hagyományőrző együttes gondoskodik a jelenlévők szórakoztatásáról.

A rendezvény külön érdekességét a 2005-ben megalakult Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend ceremóniája adja: a tizenhat tagot számláló lovagi kör ünnepélyes keretek között értékeli az idei év termését, és véleményt mond az új pálinkáról is. Hagyomány, hogy a szervezet ilyenkor új tagot fogad soraiba, valamint elismeréseket és életműdíjat adnak át a kulturált pálinkafogyasztás népszerűsítését előmozdítók számára.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink