Pálinkakóstoló-ház
A sikeres borászatok után az utóbbi időben a pálinkafőzdék is kezdik felfedezni a saját működtetésű vendéglátóhelyekben rejlő üzleti lehetőségeket – legutóbb a Gyulai Pálinkamanufaktúra Kft. nyitott kóstolóházat. A főzde vendégei egyben piacot is jelentenek a pálinkának, sőt, néhány kiválasztott helyi termelőnek is. A kóstolósorokhoz ugyanis a környék legjobb sonkái, kolbászai, kenyérféleségei, sőt borai dukálnak, de a nagyobb szabású pálinkavacsorákhoz egy melegen tartó konyhában cateringcégek ételeit is elő tudják készíteni tálalásra. A legmodernebb teraszbútorokkal felszerelt udvaron aztán már ott a kemence és a tűhely is – a malacsütéshez, bográcsozáshoz. A 40-45 (egy turistabusznyi!) vendég leültetésére alkalmas belső helyiségek jól tervezett enteriőrjének leglátványosabb eleme egy „újragondolt” cserépkályha, azaz a kályhacserépfalba épített kandalló. Természetesen nem minden a pálinka körül forog: teákból, kávékból is szép a választék, és kóstolhatók a helyben készült lekvárok, szörpök is – itt valóban komplex vendéglátás folyik.
Gyula, Sándorhegy 1. • Tervező: Studio LR
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Szallas.hu: jelentősen nőtt az augusztus 20-ára és az ünnepet követő napokra szóló foglalások száma
Az augusztus 20-i érkezésre szóló szállásfoglalások száma 58 százalékkal nőtt…
Tovább olvasom >Nem zár be a Balaton augusztus 20. után
Ha mindben jól megy, akkor idén is átlépi majd az…
Tovább olvasom >A falusi turizmus nemcsak gazdasági hasznot hoz, hanem megerősíti a helyiek önazonosságát is
A falusi turizmus fejlesztés önkormányzatoknak szóló 2025-ös pályázati program azt…
Tovább olvasom >