Ötvenkét százalékunk nem költene többet karácsonyi ajándékra, mint tavaly
Bár a legtöbben nem terveznek többet költeni karácsonyi ajándékra, mint tavaly, a bevásárlás így is megterheli a pénztárcát. A megkérdezettek többsége átlagosan 10-50 ezer forintot költ karácsonyi ajándékra, és a bevásárlóközpontban tolongani továbbra is népszerűbb, mint az online vásárlás – idéz a Jófogás online kutatásából az mfor.hu.
A felmérés szerint a felhasználók legnagyobb része, 38 százaléka, több, mint hat szerettét lepi meg. Az eredményekből az is kiderült, hogy a megkérdezettek többsége (40 százaléka) igyekszik 50 ezer forint alatt letudni az ajándékvásárlást, de vannak szép számmal olyanok is (18 százalék), aki mindössze 5-10 ezer forintot tudnak (vagy akarnak) e célra fordítani. A válaszadók negyede 50-100 ezer forint között költ, 100-200 ezer között 8, 2-300 ezer között 3, míg 3-400 ezer forint közötti összeget 4 százalék engedhet meg magának. Elenyésző számmal ugyan (2 százalék), de akad olyan is, aki 400 ezer forintnál többet szán szeretteire.
A kitöltők több, mint fele (52 százalék) nem tervezi, hogy többet költ, mint tavaly, viszont több mint egy tizedük (13 százalék) magasabb összeggel számol, míg 35 százalékuk egyelőre nem tudott erről nyilatkozni.
A pláza továbbra is veri a webshopot
Úgy tűnik, hogy a tömeg, a hosszú sorok és az esetleg épp az orrunk előtt elfogyó készletek továbbra sem tartják vissza a fogyasztókat attól, hogy a karácsonyi vásárlás klasszikus formáját, vagyis a boltokat válasszák. Mindössze 32 százalék tervezi, hogy idén webshopban szerzi be a meglepetést, míg 68 százalék a bolt mellett tette le voksát.
Arra is fény derült, hogy a megkérdezettek többsége (36 százalék) időben, már december elején elkezdi a vásárlást, sőt sokan (30 százalék) már ősszel elindítják az ajándékvadászatot. 16 százalék egy-hét héttel az ünnepek előtt indul beszerző körútra, míg 19 százalék vallotta be, hogy mindent az utolsó pillanatra hagy. (mfor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >Költségtudatosság és tech-nyitottság – így utaznak külföldre a magyarok idén a Visa felmérése szerin
A magyarok 36%-a tervez külföldi nyaralást a közelgő szabadsága alatt,…
Tovább olvasom >Tízből kilenc fogyasztó már a mesterséges intelligenciára bízza az online keresést
A Bain & Company friss jelentése szerint a fogyasztók 80%-a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >