Ötvenezren keresték fel az idei Utazás kiállítást
Mintegy ötvenezer érdeklődő kereste fel csütörtöktől vasárnapig a budapesti 35. Utazás kiállítást és kísérőrendezvényeit – közölte az előzetes adatok alapján a Hungexpo sajtóosztálya vasárnap este az MTI-vel.
A térség legjelentősebb turisztikai vásárán, hajókiállításán, karavánbemutatóján és az ezekhez most már hagyományosan kapcsolódó Bringaexpóján ezúttal 22 ország több mint 500 kiállítója vonult fel 22 ezer négyzetméternyi kiállítási területen – tájékoztattak. A rendezvény díszvendége Lengyelország és Debrecen volt, kulturális díszvendégként pedig a 110 éves halasi csipke szerepelt. Az idei londoni olimpia jegyében külön pavilont szenteltek a magyar olimpiai múltnak és jövőnek.
A kiállítóknak megrendezett „legjobb attrakció” verseny győztese a Lastminuteszalloda.hu lett, amely az elmúlt időszak zenei felfedezettjeit vitte el a látogatóknak. A második helyen Paks végzett tematikus napi programjaival, a harmadik helyen pedig Békéscsaba a kolbászkülönlegességeivel – közölte a Hungexpo sajtóosztálya.
A hajókiállítás idei attrakciója a katamaránbemutató volt, a díszvendég pedig a Fertő tó, míg a kempingezők a lakóautók választékába kaptak betekintést.
A 2013-as Utazás kiállítás február 28. és március 3. között lesz a Hungexpón. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Szallas.hu: Eger, Miskolc és Nyíregyháza a legnépszerűbb az őszi szünetben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: 1500 szolgáltató várja vendégeit az október 23-i hosszú hétvégén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kézzel készült mini desszertcsodák kerültek a Gundel asztalára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
