Ötszörös víztartalom a húsban
A szokásos 2-3, de legfeljebb 5 százalékos víztartalom helyett 24,4 százalék vizet tartalmazott az a mintegy 80 tonna sertéscomb, amit a Kapuvári Hús Zrt.-től vett a szabadkai NIT Kft. – írja a vajdasági Magyar Szó nyomán a Menedzsment Fórum.
A Kapuvári Hús Zrt.-től még tavaly érkezett 80 tonna fagyasztott sertéscomb a szabadkai NIT Kft.-hez. A szabadkai cég tulajdonosa, Dusan Radovanovic szerint vásárlóik jelezték, hogy kiolvadáskor a szokásosnál több a víz. Kiderült, hogy a tömbben fagyasztott csont nélküli húsban apró lyukak vannak. Ez azt jelenti, hogy még fagyasztás előtt beinjekciózták a húsba a vizet.
A NIT Kft. tulajdonosa az állami vizsgálaton túl is bevizsgáltatta az árut és beigazolódtak a panaszok. Radovanovic szerint ettől az esettől eltekintve korábban soha semmilyen gondjuk nem volt a magyar hússal. A történtek után a cég 40 tonnát visszaküldött Magyarországra, a maradékot pedig alacsonyabb áron értékesítette.
A 2-3, de legfeljebb 5 százalékos víztartalom helyett a vizsgált sertéscomb 24,4 százalék vizet tartalmazott – közölte a belgrádi Húshigiéniai és Technológiai Intézet vezetője. A vizet foszfáttartalmú készítménnyel keverték, hiszen a foszfát nagy mennyiségű vizet képes lekötni. Attól azonban nem kell tartani, hogy a sertéscomb káros lenne az egészségre.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >