Ötszintes hotel épül Szegeden
Négycsillagos szálloda építése kezdődik el ma Szeged belvárosában; a hatvanszobás hotel a tervek szerint 2012 őszére készül el mintegy kétmilliárd forintból – tájékoztatott a beruházó.
A Dóm tértől néhány méterre, a Somogyi-könyvtár mögötti elhanyagolt foghíjtelekre épülő nívós üzleti szálloda tervezése már 2009 óta folyik. A modern megjelenésű, de környezetéhez illeszkedő ötszintes hotel terveit a szegedi Balogh és Széll Építész Műterem Kft. készítette, a kivitelező – az idén ősszel nyitó szegedi Árkád bevásárlóközpontot is építő – Market Zrt. – áll a beruházó, a Somogyi Udvar Kft. közleményében.
A 438,8 millió forintos uniós támogatást elnyerő beruházás első lépésében a kivitelezőkkel együtt a szegedi múzeum régészei is birtokba veszik a területet, amely a hajdani Palánk városrész helyén fekszik. A régészeti feltárással párhuzamosan elkezdődik a szálloda alapozása és a több mint ötven gépkocsinak helyet adó, korszerű mélygarázs építése.
A műemléki környezetben épülő hatvanszobás, korszerű, négycsillagos szálloda a tervek szerint 2012. október végére készül el, és novemberben nyitja majd meg kapuit. Tulajdonosai elsősorban a Szegedre üzleti céllal érkező vendégekre, illetve az igényes, városnéző, rendezvényekre, kulturális és sportprogramokra látogató turistákra számítanak. Emellett konferenciaterem, étterem, kávézó és üzletek is várják majd a szegedieket és az itt megszálló magyar és külföldi vendégeket.
A szállodaépítés illeszkedik a szegedi belváros rehabilitációs projektjének második üteméhez. Így nem csupán egy új hotellel gazdagodik a város, de a szálloda közvetlen környezetében található közterületek is megszépülnek majd – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Drágul a strandbüfé: már 4289 forint az átlagos „strandkombó” ára a Balatonnál
Mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál? 2025 nyarára tovább nőttek…
Tovább olvasom >Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >