Ötszáz fiatal töltheti szakmai gyakorlatát az Auchannál az idén
Ötszáz fiatalnak lesz lehetősége szakmai gyakorlatát az Auchan áruházaknál tölteni az idén tanulószerződéssel, egyebek mellett cukrász, eladó, hentes, pék szakmában – közölte az Auchan Magyarország Kft. hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a 19 magyarországi Auchan áruház várja azokat a 9. osztályos fiatalokat, akik a sikeres szintvizsga letétele után gyakorlati helyet keresnek, illetve szeptembertől azokat a diákokat is fogadják, akik kétéves szakképzésben kezdik meg első szakmai tanulmányukat.
Az áruházlánc célul tűzte ki, hogy népszerűsítse a cukrász szakmát a pályaválasztás előtt álló fiatalok körében, ezért támogatja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által rendezett – hétfőn kezdődött – Szakma Sztár Fesztivál szakma kiváló tanulója verseny cukrász döntőjét – írja az Auchan.
Gál Judit, az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs igazgatója a közleményben hangsúlyozta: fontosnak tartják, hogy a szakmai gyakorlati programmal megfelelő utánpótlást neveljenek a cukrász, eladó, kereskedő, logisztikai ügyintéző és hentes szakmában, különösen olyan hiányszakmákban, mint a pék.
Az Auchan áruházak minősített gyakorlati helyekként, magasan képzett szakemberekkel várják a fiatalokat, hogy professzionális környezetben sajátítsák el a leendő szakmájuk gyakorlati alapjait – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Átadták az első okos értékesítési pontot, az Auchan GO-t
Hivatalosan is megnyílt az Auchan Magyarország új, innovatív kereskedelmi egysége,…
Tovább olvasom >Néha majd főétkezünk!
A snackelést cikkünk elsősorban a paradigmaváltásra számítók szemszögéből vizsgálja. A…
Tovább olvasom >Húsvéti nagybevásárlás: nőhet a kereslet, a sonka mellett jön a pisztáciás csokinyúl is
A húsvét idén is erős forgalmat hozhat a kiskereskedelemben –…
Tovább olvasom >További cikkeink
A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport
Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági…
Tovább olvasom >Megnövelt kapacitással segíti a húsvéti visszaváltást a MOHU
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így…
Tovább olvasom >Húsvéti trendek: mit keresnek idén a vásárlók?
Tavaly márciusban, húsvét előtt közel 90 ezer doboz, azaz csaknem…
Tovább olvasom >