Ötszáz alapvető termék árát csökkenti Spanyolország vezető kereskedelmi lánca
Spanyolország vezető szupermarketlánca, a Mercadona legalább 500 alapvető élelmiszertermék árát csökkenti a megélhetési válság közepette, amely arra késztette a kormányt, hogy engedményeket kérjen a kereskedőktől.
A bejelentésre néhány héttel azután került sor, hogy a Mercadona elnöke és többségi tulajdonosa, Juan Roig azt mondta, a közel 26%-os piaci részesedéssel rendelkező cégének jelentős áremelést kellett végrehajtania annak érdekében, hogy megőrizze árrését az élelmiszerláncban.
A vállalat közleményben közölte, hogy miután látta, hogy a bemeneti oldalon lassan enyhül a költségnyomás, úgy döntött, hogy árcsökkentést hajt végre, amivel idén átlagosan 150 eurót takarít meg a vásárlóknak Spanyolországban.
Az olcsóbb termékek közé bekerült friss hal, egyes sajtok és joghurtok, aszalt gyümölcsök, olaj és háztartási tisztítószerek.
A Carrefour francia szupermarketlánc szeptemberben indított kampányt, amelyben 30 euróért 30 alapvető árucikket tartalmazó kosarat kínált a fogyasztóknak, miután Yolanda Diaz munkaügyi miniszter kijelentette, hogy megállapodást szeretne a szupermarketekkel annak érdekében, hogy segítsen az elszegényedett családoknak továbbra is egészségesen táplálkozni.
Bár javaslatát az árak szabályozására tett kísérletnek tekintetve szkeptikusan fogadták az üzleti csoportok és az ellenzéki politikusok, a baszkföldi székhelyű Eroski szövetkezet márciusban hasonlóan járt el, és csökkentette az alapvető élelmiszerek árát.
Kapcsolódó cikkeink
Már három autonóm üzletet működtet a Carrefour Belgiumban
A Carrefour Belgium megnyitotta harmadik autonóm BuyBye üzletét a NATO…
Tovább olvasom >Csendes offenzívában a sajátmárkák az európai élelmiszerboltok polcain
A sajátmárkák lassan, de biztosan lépnek ki a másodhegedűs szerepből:…
Tovább olvasom >Eladná olaszországi vállalatát a Carrefour
A francia Carrefour kiskereskedelmi óriás fontolgatja olaszországi üzletágának eladását, és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >