OTP Jelzálogbank: tavaly 5 százalékkal drágult a termőföld
Tavaly 5 százalékkal drágult átlagosan a termőföld Magyarországon: az előző évi 1,593 millió forintról 1,673 millió forintra nőtt a hektáronkénti átlagár a NAV nem teljeskörű adatai alapján – közölte az OTP Jelzálogbank kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a legnagyobb mértékben, 18 százalékkal Fejér megyében emelkedtek az árak, míg Nógrád, Pest és Heves megyékben is 10 százalékot meghaladó mértékű volt a drágulás. Három megyében csökkent a termőföldár – Békés, Somogy és Zala -, a legnagyobb mértékben, 8 százalékkal Zala megyében.
Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője a közleményben kiemelte, hogy a legdrágább megye tavaly Hajdú-Bihar lett 2,33 millió forintos hektárárral, ezen kívül Fejér, Békés és Tolna megye lépte át a kétmilliós szintet. 2020-ban már a lista végén álló Nógrád megye átlagára is egymillió forint felett volt.
Művelési ágak között, 2020-ban legnagyobb mértékben, mintegy 13 százalékkal a kert-gyümölcsös kategória drágult. A szőlőterületek 7 százalékos áremelkedését az erdő-fásított, szántó- és gyepterületek egységesen 4-5 százalékos drágulása követte.
A termőföld-piac – a 2019-es kisebb lassulás után – tavaly látványosan tovább szűkült. A megelőző évi 41 ezerről – azzal időarányosan – 2020-ban 37 ezerre, közel 10 százalékkal csökkent az adásvételek száma. Több mint egyharmados visszaeséssel Pest megye vezet ebben. A tranzakciószám három megyében nőtt, legnagyobb mértékben, 7 százalékkal Somogyban.
A közlemény szerint míg 2016-ban még hét megyében meghaladta a forgalom a tízezer hektárt, azóta egyetlen megye sem volt ekkora eladási volumen közelében. A legnagyobb területet, mintegy 4,4 ezer hektárt ismét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében értékesítettek 2020-ban. A másik véglet Pest, Baranya és Komárom-Esztergom megyék, ahol ezer hektár alatt maradt a forgalom.
Az országos forgalom mintegy 71 százalékát adó szántó művelési ágban 10 százalékkal csökkent tavalyi a forgalom, a NAV szűrt adatbázisa szerint nagyjából 27,8 ezer hektár volt az eladott szántóterület mérete 2020-ban, ettől valamelyest elmarad az erdőterületek forgalmi visszaesése, míg a kert-gyümölcsös és szőlőterületek esetében 3 százalékos a csökkenés a 2019-es volumenhez képest. Egyedül a gyepterületek piaca bővült, 11 százalékkal.
Szabó István, az OTP agrárágazati igazgatóságának ügyvezető igazgatója a közleményben kiemelte, hogy a gazdaság minden szegmensét érintő koronavírus-járvány hatása a termőföld-piacon egyelőre nem egyértelmű. Míg a vevők általános elbizonytalanodása és a szállodák, vendéglátóhelyek felvevőpiacának szűkülése kisebb keresletet feltételez, a mezőgazdaság várható általános erősödése élénkítheti a forgalmat. Szerinte az adásvételek számát és a termőföldek árszintjét is növelheti a 2021-es év elején életbe lépett, a fennálló osztatlan közös tulajdonok felszámolását célzó szabályozás is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: nem hagyja magára a gazdákat a bajban a kormány a Bászna Gabona Zrt. ügyében sem!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Élénkült az élősertés-export, visszaesett az import Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: célzott támogatásokkal segíti a kormány a szőlő- és borágazatot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így vásárolunk 2026-ban – öt élelmiszertrend, ami átírja a bevásárlást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hangos nemzetközi sikert aratott a magyar Nutridude mogyoróvaj
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Válságban a magyar gyümölcstermesztés: csökkenő termőterületek, növekvő import és dráguló kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
