Ötmilliárd forint agrárbiztosítási támogatásra pályázhatnak a gazdálkodók
Az idén is 5 milliárd forint éves agrárbiztosítási díjtámogatáshoz juthatnak a gazdálkodók, az igényeket az egységes kérelembenyújtási időszakban lehet beadni – közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.
A közlemény szerint a Vidékfejlesztési programban elérhető pályázat a legfontosabb természeti és időjárási kockázatokra kötött mezőgazdasági biztosítás díjához nyújt támogatást a növénytermesztéssel foglalkozó termelőknek.
Az agrárbiztosítási díjtámogatás pályázatban eddig több mint 66 ezer kérelmet támogattak, mintegy 21 milliárd forint értékben – tették hozzá.
A szaktárca annak érdekében, hogy minél több gazdálkodó, minél nagyobb területre vehessen igénybe mezőgazdasági biztosítást, az elmúlt időszakban a díjtámogatás éves keretösszegének emeléséről és a támogatási szerkezet egyszerűsítéséről határozott. Tavaly 5 milliárd forintra emelkedett a pályázható éves támogatás összege, amelynek köszönhetően a 2018-tól kezdődően megnőtt a támogatás intenzitása.
Az „A” típusú csomag kibővült a csonthéjas és héjas gyümölcskultúrákkal, a „B” és a „C” jelű konstrukciókat pedig elválasztották, előbbiben az ültetvény- és zöldségkultúrák, utóbbiban a szántóföldi növénykultúrát kaptak helyet. A „B” jelű csomag esetében – a korábbiaktól eltérően – 5 kockázat helyett mind a 9 kockázat bármelyikére köthető biztosítás.
A pályázati felhívás részleteiről bővebb információ a www.szechenyi2020.hu oldalon érhető el – közölte az AM. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stabil keresletre számíthatnak a magyar juhtartók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Dogus Cay török élelmiszeripari vállalat Orosházán hozza létre Törökországon kívüli első üzemét, 440 munkahely jön létre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem mindegy, mekkora tojás kerül a polcokra: genetika, életkor és a láncok tenderlogikája dönt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

