Ötcsillagos szállodát épít a BDPST Group a belvárosban
A BDPST Group ingatlanfejlesztő megkapta az építési engedélyt a Vörösmarty tér szomszédságában található, a Mahart-, valamint a Futura-házat is átölelő épülettömb komplex felújítására, abban ötcsillagos szálloda is helyet kap – közölte a cég az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a beruházás a főváros építészeti örökségének megóvása és értékmentése szempontjából is kiemelkedő jelentőségű. A patinás épületegyüttes, a felújítás után felsőkategóriás design hotelként, illetve prémium lakóépületként működik majd, de üzlethelyiségeknek is helyet fog adni. A korszerűsítés az olasz építésziroda, a Lissoni Architettura tervei alapján, magyar szakértőkkel szoros együttműködésben zajlik majd.
Az ötcsillagos hotelt a Marriott International lánc fogja üzemeltetni, az Autograph Collection Hotels márka alatt.
Közölték: a fejlesztés a belváros három patinás, különböző építéstörténetű és homlokzatú épületének komplex felújítását foglalja magában. Az érintett három épület közül kettő közel egy évtizede üresen áll, emiatt az állapotuk teljesen leromlott. A három ingatlan közül kettő nemzeti műemlék besorolású, a harmadik Futura-háznak pedig a homlokzata áll helyi védelem alatt.
A beruházó elkötelezett az épülettömböt határoló közterületek felújítása mellett is, ezért településfejlesztési megállapodást kötöttek Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatával. A megállapodás értelmében a beruházó hozzájárul a Vörösmarty tér és környezetének felújításához, illetve a helyi előírások szerint garanciát vállal az építkezés által igénybe vett útburkolatok sérülése esetén azok kijavítására. Közölték azt is, hogy az önkormányzattal történt megállapodás alapján az építkezés teljes ideje alatt, a lezárt területeket kiváltandó, 15 parkolóhelyet biztosítanak 300 méteren belül található parkolóházban a lakók számára.
A világörökségi helyszín és a nemzeti műemléki besorolású épületek indokolták a projekt nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségő beruházássá nyilvánítását – írták. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Bővülő élelmiszer-termelési kapacitás: mintegy 1,9 milliárd forintot fordít üzemei fejlesztésére 2025-ben a SPAR Magyarország
A gyártási kapacitását jelentős mértékben megnövelő berendezésekkel bővíti idén a…
Tovább olvasom >70 millió dollárt költ a beszállítói hálózat fejlesztésére a SHEIN 2028-ig
A vállalat 7,5 millió dollárt dél-kínai üzemek modernizálására költött. 70…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: újabb 5 milliárd forint támogatás feldolgozó üzemek fejlesztésére
Az Agrárminisztérium elkötelezett a hazai, minőségi élelmiszert előállító vállalkozások segítése…
Tovább olvasom >További cikkeink
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő uniós program indult Szegeden
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd…
Tovább olvasom >A vendéglátóhely-nevek és a brit humor – A nap képe
Az angolok imádják a(z angol) humort, láthatóan még a vendéglátóhelyek…
Tovább olvasom >