Öt újabb vállalat csatlakozott a Kiemelt exportőr partnerségi programhoz
Öt vállalattal írt alá Kiemelt exportőr partnerségi program szerződést a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára a kedden Budapesten megrendezett éves külgazdasági értekezleten.
Magyar Levente hangsúlyozta, az öt éve indított Kiemelt exportőr partnerségi program sikeres formája a kormányzat és a piaci szereplők együttműködésének. A programhoz történő csatlakozással egyrészt elismerik a magyar vállalatok külpiaci tevékenységét, másrészt további segítséget nyújtanak számukra ahhoz, hogy még sikeresebbek lehessenek a külpiacokon – tette hozzá.
A Diagon Diagnosztikai Kft., a Gyermelyi Élelmiszeripari Zrt., a Gyulahús Kft., a Rév-Bíró-Vart Metál Zrt. és a Verarbeiten Pausits Kft. bekapcsolódásával ötvenre nő a programhoz csatlakozott vállalatok száma – hangzott el a rendezvényen.
Az államtitkár felidézte, hogy a geopolitikai kihívások és gazdasági zavarok miatt a magyar gazdaságnak sem volt könnyű éve tavaly, ennek ellenére a magyar export kiemelkedően teljesített. A teljes export elérte a 183 milliárd eurót 2023-ban az egy évvel korábbi 172 milliárd után – jelezte.
Kiemelte: minden jel arra mutat, hogy 2024 a növekedés éve lesz a magyar gazdaságban a tavalyi kilábalás után.
A külgazdasági tárca továbbra is minden támogatást megad azoknak a magyar vállalkozásoknak, amelyek meg szeretnének jelenni a külpiacokon – hangsúlyozta az államtitkár.
Magyar Levente kiemelte a külgazdaság attasék tevékenységét, segítségüket a külpiacokra lépést tervező vállalatoknak. Fontos eredmény, hogy már 133 magyar külgazdasági attasé van világszerte – tette hozzá.
A Kiemelt exportőr partnerségi programot folytatják, több tucat olyan magyar vállalat van még, amelyek hivatalosan nem részei a programnak, de annak minden kritériumát teljesítik – közölte a KKM parlamenti államtitkára.
Kapcsolódó cikkeink
A Gyulahús Kft. – A hagyomány és a kiváló minőség egyesítése
A Gyulahús Kft. 2013-ban alakult, és azóta is 100%-ban Gyula…
Tovább olvasom >Tovább erősödnek az agrárkapcsolatok Magyarország és Laosz között
Magyarország tovább erősíti partnerkapcsolatait Laosszal a mezőgazdaság és az oktatás…
Tovább olvasom >Most invesztálni kell a szalámimárkákba
Idén már nem nőtt a szalámik átlagára, és az eladások…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >