Öt százalékra csökken az élősertés és a félsertés áfája január 1-jétől
Az élő- és a félsertés általános forgalmi adója 5 százalékra csökken 2014. január 1-jétől a jelenlegi 27 százalékról; a döntés az adótörvények elfogadásával lép hatályba, a mérséklés ellenére a szektor fehéredésének köszönhetően az adóbevételek várhatóan szinten maradnak – jelentette be a kormány döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön.
Jelezte azt is: az élelmiszergazdaság más területein tovább folyik a munka az áfacsökkentés érdekében.
A miniszter elmondta: az áfacsökkentés hozzájárul a gazdaság fehérítéséhez, az érintett vállalkozások versenyképességének növeléséhez. Hozzátette: a mostani döntés az élelmiszerek áfacsökkentésének első lépése, és nem tartotta kizártnak, hogy jövőre további mérséklések lehetnek.
A lépés összhangban van a sertésstratégiával, az intézkedéssel a magyar termelőket és feldolgozókat kívánják segíteni – mondta.
Hangsúlyozta, hogy az áfacsökkentés fehéríti az ágazatot, egyenletesebben oszlik el ugyanis az adóteher az ágazati szereplők között. Az importálók előnyeit a lépés visszaveti, hiszen hasonló vagy azonos feltételekkel a magyar sertés versenyképes – mondta Fazekas Sándor.
A miniszter szerint az áfacsökkentés hatása megjelenik majd a belföldi fogyasztás emelkedésében is, és ármérséklő hatást is várnak attól, mivel a vágóhidak számára is alacsonyabb lesz az általános forgalmi adó. Így az intézkedés a termelők és a feldolgozók likviditását is pozitívan befolyásolja – mondta Fazekas Sándor.
Hozzáfűzte, hogy az élelmiszergazdaság más területein tovább folyik a munka az áfa mérséklése érdekében.
Kérdésre a tárcavezető azt mondta: arra lehet számítani, hogy a mostani áfacsökkentés hatása megjelenik majd az árakban is.
Az MTI költségvetési kiesést firtató kérdésére Fazekas Sándor azt közölte, hogy ez mintegy 10 milliárd forintos tételt jelent, de ezt kompenzálja az ágazat fehéredése. Most ugyanis az ágazatban a feketegazdaság becsült aránya 20-40 százalék közötti. Így a fehéredés miatt az állam adóbevételei hasonló, vagy közel azonos szinten lesznek mint korábban.
Fazekas Sándor bízik abban, hogy a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja támogatja a kormány döntését az áfamérséklésről. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a NOE és a CBA közös húsvéti akcióján
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos…
Tovább olvasom >A digitális detox a húsvéti böjt idején: az addiktív telefonhasználat sokkal súlyosabb és általánosabb probléma, mint gondoljuk
A húsvéti böjt hagyományosan a befelé fordulás, a lemondás és…
Tovább olvasom >Tovább nőtt az átlagkereset
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2025 februárjában a…
Tovább olvasom >