Nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban
Csehországban 5,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom márciusban, a februári 8,5 százalékos növekedés után – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában.
A statisztikai hivatal rámutatott, hogy az idén márciusban eggyel kevesebb volt a munkanap, mint tavaly ugyanebben a hónapban.
Márciusban gyors tempóban emelkedett az élelmiszerek forgalma, és tovább bővült az internetes áruházak forgalma is, amely 21 százalékkal emelkedett. Az iparcikkek forgalma 6,8 százalékkal volt magasabb, mint egy éve. A számítógépes technikáért pedig ebben a hónapban is kevesebbet költöttek a csehek, mint egy éve.
„A kiskereskedelem márciusi eredménye megerősítette, hogy a háztartások fogyasztása továbbra is a bruttó hazai termék (GDP) emelkedésének a legfőbb motorja” – kommentálta a márciusi adatokat Pavel Sobísek, az UniCredit Bank vezető elemzője.
Véleménye szerint az idei első negyedév tisztított számai azt mutatják, hogy a háztartások fogyasztása reálisan több mint három százalékkal bővül havonta. A háztartások számára kedvező, hogy a gazdasági növekedés folyamatos, a munkanélküliség csökken, és kezd beindulni a bérek növekedése is – fejtette ki.
Az elemző várakozása szerint éves szinten az idén a cseh háztartások fogyasztása a tavalyi évhez viszonyítva legalább 5 százalékkal fog bővülni.
A gépkocsieladás és az autószervizek forgalma – amelyet az új statisztikai rendszer szerint már nem számítanak be a kiskereskedelmi forgalomba – éves szinten 4,9 százalékkal emelkedett márciusban – derül ki a CSÚ jelentéséből. Az üzemanyagok forgalma 8 százalékkal nőtt tavaly márciushoz képest. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MBH gyorselemzés: Csökkent a kiskereskedelem lendülete májusban
A húsvéti költések után lassult a kiskereskedelmi forgalom bővülése májusban:…
Tovább olvasom >K&H Elemzői kommentár: A nagyobb lendületre vár a kiskereskedelem
A május elég rosszul alakult a boltokban, különösen az élelmiszerüzletekben,…
Tovább olvasom >NGM: a kormány mindent megtesz a kiskereskedelmi forgalom további növelése érdekében
A kormány töretlenül azon dolgozik, hogy a családok több pénzből…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spanyolországban vezeti be első AI-alapú megoldását a Carrefour
A francia Carrefour Spanyolországot választotta első mesterségesintelligencia-alapú megoldásának bevezetésére. Az AI.Carrefour…
Tovább olvasom >Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >