Öt ponttal javuló fogyasztói bizalom júniusban
Júniusban 45 pontra javult a Nielsen piackutató vállalat fogyasztói bizalmi indexe a májusi és áprilisi 40-40, illetve a márciusi 37 pont után. A fogyasztói közhangulat a vásárlási kedv szempontjából a legkedvezőbb.
Személyes anyagi helyzetét jónak látja a következő tizenkét
hónapban a megkérdezettek 11 százaléka, míg májusban csak 7 százalék. Rossznak
40 százalék tartja saját pénzügyi kilátásait, szemben az egy hónappal korábbi
46 százalékkal.Az előttünk álló tizenkét hónap során a hazai
munkalehetőségekről a válaszadók 62 százaléka mondta májusban azt, hogy
rosszak, míg júniusban 54 százalék. A jó véleményt képviselők aránya 4-ről 5
százalékra változott.Összességében a fogyasztói bizalom negatív trendje áprilisban
állt meg. Júniusban az emberek már optimistábban ítélik meg személyes anyagi
kilátásaikat és ahazai
munkalehetőségeket is az elkövetkező tizenkét hónapra.A júniusi, 45 pontos mutatóhoz képest érzékelhetően
bizakodóbbak a nagyobb jövedelmű és magasabb iskolai végzettségű válaszadók. A
fiatalok már nem emelkednek ki optimizmusukkal a többi korosztály közül. A fogyasztói bizalmi index 0 és 200 pont között lehet,
általában 67 és 133 pont között szoktak mozogni a számok.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >