Öt havi csúcson a németországi infláció
Decemberben öt havi csúcsra emelkedett a németországi infláció a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön publikált jelentése szerint.
A Destatis végleges adatai szerint 2019 decemberében az előzetes adatoknak megfelelően 1,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Németországban. Az előző havihoz képest pedig szintén az előzetes adatnak megfelelően 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
Az előző két hónapban, novemberben és októberben 1,1 százalék volt az éves áremelkedés. A decemberben elért 1,5 százalékos infláció öt hónapja, július óta a legmagasabb, amikor 1,7 százalék volt az éves áremelkedés.
A 2019-es év egészében a fogyasztói árak 1,4 százalékkal emelkedtek az előző évihez képest. 2018-ban 1,8 százalék volt a fogyasztói áremelkedés mértéke.
Az uniós összehasonlítási célokra számított harmonizált fogyasztói árindex (HICP) éves összevetésben 1,5 százalék, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 0,6 százalék volt decemberben – mindkét esetben az előzetes értékkel megegyező. A 2019-es éves harmonizált árindex 1,4 százalék lett.
Az 1,4 százalékos éves áremelkedésen belül az energiaárak 1,4 százalékkal emelkedtek 2019-ben a 4,6 százalékos 2018-as emelkedés után. Az energiaárakon belül az olajtermékek ára 1,8 százalékkal csökkent, a földgáz ára 3,9 százalékkal emelkedett, az áram ára pedig 3,4 százalékkal ment fel. Energiaárak figyelembe vétele nélkül a 2019-es németországi infláció szintén 1,4 százalék lett. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >Már a német boltokban is lehet PayPal-lel fizetni
A PayPal a világon elsőként Németországban vezeti be az okostelefonnal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Bank of England-kormányzó: főként az élelmiszerkereskedelem miatt kell újjáépíteni az EU-hoz fűződő kereskedelmi kapcsolatokat
A Bank of England kormányzója szerint Nagy-Britanniának újjá kell építenie…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >