Ösztöndíjprogramot hirdetet a Borászok Borásza Alapítvány
Pályázatot írt ki a Borászok Borásza Alapítvány fiatal borászok számára: az egymillió forintos ösztöndíj nyertese külföldi szakmai gyakorlaton vehet részt és szüreti tapasztalatot szerezhet valamelyik Borászok Borászánál vagy a díj jelöltjeinél.
A pályázatot idén már második alkalommal írták ki: a tavalyi metódushoz hasonlóan ezúttal is egy legalább 15, legfeljebb 25 oldalas dolgozattal pályázhatnak a szőlész-borász alapképzésben résztvevő felsőfokú intézmények hallgatói – közölte az alapítvány az MTI-vel.
Mint emlékeztettek, 2016-ban az eredetvédelem és a bormarketing volt a téma, idén pedig Szőlőtermesztési- és borászati technológiák vizsgálata címmel várják az értekezéseket legkésőbb október 31-ig.
A Borászok Borásza Ösztöndíjprogram célja a jövő Borászok Borászának megtalálása, aki választott hivatása iránt elkötelezett, határozott jövőképpel rendelkezik és számára a „tökéletes bor” elkészítése mellett a közösség építése, ápolása egyaránt fontos – hangsúlyozza a közlemény.
A pályázati kiírás és a jelentkezési lap a www.boraszokborasza.hu honlapról tölthető le. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Támogatásokkal és intézkedésekkel segíti az agrártárca a szőlő- és borágazatot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Befejeződött a tokaji kutatóintézet beruházása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Öt hónapja csökkenésben a FAO élelmiszerár-indexe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet: biztonságos a magyar alma
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

