Őszköszöntő boltnyitások a dm-nél
Új boltok nyitásával köszönti az őszt a dm: szeptember 10-én Székesfehérváron nyílt új üzlet, másnap pedig Albertirsán és Nyíregyházán várták meglepetések a vásárlókat a drogéria megújuló üzleteiben.
Behemót medve ólálkodott a dm új székesfehérvári üzlete előtt, de ez senkit sem lepett meg: sokan ismerik már Saubär macit, aki rendszeresen feltűnik a drogériaháza táján, hogy a megnyitók alkalmával köszöntse a látogatókat. Teljesen új bolttal várja a dma székesfehérvári vásárlókat a Holland fasoron lévő Next Stop Üzletközpontban, ahol ismét ajándékokkal és egyedi kedvezményekkel lepte meg a dm a nyitásra érkezőket. Az üzlet 323 négyzetméteren várja a vásárlókat, a boltban elérhető lesz a gyertya és textil modul, fürdőszobai kiegészítőkből, kozmetikai táskákból is válogathatnak a vásárlók, valamint parfümök igazán széles választéka áll rendelkezésre. Ebben az üzletben is elérhető már a szájápolási center, amely egy külön, az elektromos fogkefék számára kialakított kihelyezés, ahol a vásárlók még a megvásárlás előtt megismerkedhetnek a dm-ben kapható elektromos fogkefék működésével. Az üzlet olyan fotópulttal is rendelkezik, amelynek segítségével a vásárlók akár azonnal előhívhatják fényképeiket.
A dm minőségi expanziós koncepciójának újabb állomásaként szeptember 11-én Albertirsán és Nyíregyházán is nyitási akciókkal és egyedi ajánlatokkal találkozhattak a vásárlók a megszépült boltokban. Ismét be lehet korzózni Nyíregyházán a Korzó Bevásárlóközpontban lévő dm üzletbe, ahol 327 négyzetméteren kínál termékeket a drogéria. Albertirsán is közel 300 négyzetméteres eladótérrel és a megszokott minőségi termékkínálattal várja a dm a vásárlókat.
Az dm üzletek különlegessége, hogy a szortiment kialakítása során fontos szerepet játszik a fenntarthatóság, a környezetvédelem, valamint az ökológiailag lebomló és natúr termékek szortimentbe vétele, nincs ez másként az új üzletek esetében sem.Az üzletekben a dm eladói ismerősként üdvözöltek sok törzsvásárlót, akik alig várták, hogy felfedezőútra indulhassanak.
A megújult üzletekben a vásárlók mostantól még szélesebb kínálattal találkozhatnak.
Nyitva tartás:
4400 Nyíregyháza, Nagy Imre tér 1.
Korzó Bevásárlóközpont
Nyitva tartás: hétfő– csütörtök: 9.00– 20.00,
péntek– szombat: 9.00– 21.00, vasárnap: zárva
2730 Albertirsa, Vasút u. 4–11
Nyitva tartás:
H-P: 8.00-18.00
SZ: 8.00-14.00
8000 Székesfehérvár, Holland fasor 1.
Next Stop Üzletközpont
Nyitva tartás: hétfő– szombat: 9.00– 19.00, vasárnap: zárva
Kapcsolódó cikkeink
A dm hazai napelempark segítségével zöldül tovább
A dm 2025. márciustól a leghatékonyabb és legmodernebb hazai napelemparkból,…
Tovább olvasom >5 millió forint támogatás a csepeli Kompánia Alapítványnak
A 10. dm Jótékonysági Focitorna szervezésével a drogéria 5 millió…
Tovább olvasom >Illóolajpiac új irányokkal: a tudatosság formálja a keresletet
Aromaterápiás roll-on, tudományos háttér, orvosi szemlélet, bio beszerzés és edukációs…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >