Őszi búzát és kukoricát tesztel fajtakísérleteiben a VSZT és a GOSZ
Az őszi búza és a kukorica fajtakísérletekkel a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetségének célja, hogy a gazdálkodók független forrásból hiteles, számukra hasznos információkat kaphassanak az egyes fajtákról.
Az őszi búza fajtákat tizedik, a kukoricát pedig tizenegyedik éve vizsgálják a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetségének posztregisztrációs fajtakísérleteiben, amelyeket ezúttal is a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság Szántóföldi Növények Fajtakísérleti Osztálya végez. A szakmai felügyeletet pedig a Fajtakísérleti Innovációs Tanács biztosítja.
Polgár Gábor, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács igazgatója elmondta: a vizsgált fajtákat kódszámmal látták el, így a kísérletben a fajtanemesítő kiléte a dekódolásig ismeretlen a közreműködő szakemberek számára. A fajtakísérletek célja, hogy a termelők számára jól hasznosítható, objektív információt adjon a különböző adottságú területeken termesztett, majd különböző vizsgálatokon kiértékelt fajtákról.
Az őszi búza kísérletben összesen 45 fajtát vizsgálnak eltérő termőhelyi adottságok mellett az ország több pontján, Mosonmagyaróváron, Szombathelyen, Jászboldogházán, Tordason, Szarvason, Iregszemcsén, Eszterágpusztán, Székkutason, Gyulatanyán és Debrecenben. A kísérleti helyszíneken különböző termőképességű talajon vetették el a vetőmagokat, majd a nyári aratást követően a terméseredmények mellett a beltartalmi értékeiket is megvizsgálják.
Az idei évben a posztregisztrációs kísérletben a FAO 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó kukoricafajták vesznek részt. A kísérletek első beállítása óta eltelt 10 év évben 15 nemesítő 200 kukorica fajtája mérettette meg teljesítményét. Idén az ország tizenegy pontján – Tordason, Jászboldogházán, Szombathelyen, Eszterágpusztán, Debrecenben, Kaposváron, Mezőhegyesen, Nyíregyházán, Iregszemcsén, Székkutason, valamint Jánoshalmán tesztelik a hibrideket. A kísérletek nemcsak a szemtermés eredmények összehasonlítására szorítkoznak, hanem három helyszínen különböző termőhelyi viszonyok mellett elvégzett érésdinamikai vizsgálat is gazdagítja a fajtához kapcsolható termesztési információkat.
A kísérletek eredményeiről az év második felében összefoglalók készülnek majd, amelyeket mindenki számára elérhetővé tesznek a szövetség honlapján.
Kapcsolódó cikkeink
Hubai Imre: 2026 az építkezés éve lesz az agráriumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A gazdák támogatása a magyar agrárpolitika alapja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nemzetközi vetőmag-mintavételi workshop: 15 országból érkeznek szakemberek Magyarországra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédők a tudatos vásárlásra hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédelem világnapján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


