Őszi búzából közel 4 millió, kukoricából 8 millió tonna fölötti termés várható
Őszi búzából 3,9 millió tonnás, kukoricából 8,1 millió tonna termés várható idén az előzetes becslések szerint – közölte a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) Földművelésügyi Igazgatósága.
Az őszi búza betakarítható területe 952 ezer hektár, amely közel 59 ezer hektárral kevesebb a tavaly betakarított területnél. Az augusztus elsejei állapot szerint 896 ezer hektár búzát – ez a termőterületek 94 százaléka – takarítottak be 4.238 kilogrammos hektáronkénti hozam mellett.
Legmagasabb – hektáronként 4.770 kilogramm feletti – a termésátlag Baranya, Komárom-Esztergom és Tolna megyében, míg a legkevesebb – hektáronként 3.551-3.775 kilogramm közötti – búzát a Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, és Veszprém megyei földeken takarították be.
Összességében a várt 3,9 millió tonnás termésből 3,8 millió tonnát már learattak az MgSzH közlése szerint. A hivatal hangsúlyozza: idén a sikér és a fehérje tartalom a minőség meghatározó paramétere; a fehérjetartalom jellemzően alacsony, toxint minimális mértékben lehet kimutatni, a búza nagyobb részt malmi minőségű.
Kukoricát összesen 1224 ezer hektárról takarítanak be, ez közel 145 ezer hektárral több az előző évi területnél. A július 27-i előzetes termésbecslés szerint 6.622 kilogrammos hektáronkénti hozam mellett 8,1 millió tonna termés várható idén – írja a vallalkozoinegyed.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >