Őszi bormustrát és repülőnapokat rendeznek Szegeden
Változatos programokat kínál szeptember közepén a Bor tér őszi bormustra és a Szegedi Repülőnapok – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A szerdán kezdődő gasztronómiai rendezvényen hat magyar borrégió legkiválóbb mesterei, 110 bortermelő mutatkozik be, Tokaj-Hegyaljától Villányig. A Dóm téren fölállított faházakban bemutatkozó több mint százhetven kiállító között a borászok mellett éppúgy lesznek az ital mellé harapnivalót kínáló vendéglátósok, mint hagyományos remekeiket kínáló kézművesek.
A fesztivál idén is szüreti felvonulással kezdődik, melyen a borrendek képviselői is részt vesznek. A téren pedig a szögedi papucs történetét bemutató kiállítást is láthatnak a vendégek. A fesztivál két színpadán koncertek szórakoztatják majd az egybegyűlteket, a kulturális örökség napjai alkalmából szeptember 15-én és 16-án néptánccsoportok lépnek föl, a nap végi elcsendesedésre pedig a rézfúvósok figyelmeztetik a közönséget, amikor röviddel éjfél előtt a tér egyik erkélyről eljátsszák az Il Silenciót.
A szeptember 14-én kezdődő Szegedi repülőnapokon és légiparádén különleges égi és földi programok, családi rendezvények várják az érdeklődőket.
Péntektől vasárnapig Szegeden rendezik meg a Hőlégballon Közép-Európa Kupa futamait.
A rendezvény egyik leglátványosabb elemeként a nézők pénteken és szombaton is láthatják a litván Baltic Bees hat sugárhajtású kiképző vadászrepülőgépét, és a világ egyetlen ma is repülőképes, 1949-ben gyártott Li-2-es típusú gépe is Szegedre érkezik.
A többi közt műrepülő-bemutatót tart Besenyei Péter, Martin Graf német nemzeti műrepülő bajnok és többször is feltűnik az égen egy sugárhajtású L 29 Delfin kiképzőgép. A családi kikapcsolódást ugrálóvár, mászófal biztosítja és a látogatók a szabadesést is kipróbálhatják nyolc méter magasból egy óriás paplanba ugorva. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ipsos kutatás: a magyarok 37 százaléka szívesen kóstolna bio bort
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fogyasztóközelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kóstoljunk bele a vibráló élményekbe! – Ázsiai–magyar fúziós élmény a belváros szívében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Signature 40 – a régió új közös nyelve: Interjú Nagy Mártonnal és Vaszary Ádámmal a Signature Platform 2026-os új dimenziójáról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2025-ben is ünnepelt a Superbrands
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Karácsonyi tv-reklámok 2025 – indul a közönségdíj szavazás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
