Őszi bormustra a szegedi Dóm téren
Szerdától őszi bormustrára várják a vendégeket a szegedi Dóm téren, ahol öt napon keresztül több mint hatvan termelő mutatja be remekeit – közölte Licsicsányi Ilona, a szervező Szegedi Városkép Kft. ügyvezetője hétfőn a helyszínen.
A Bor tér nevet viselő gasztronómiai fesztivált tavaly szervezték meg először a Tisza-parti városban. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a szegediek és a városba látogató turisták kedvezően fogadták a kulturált borfogyasztást népszerűsítő rendezvényt – mondta a szakember az eseményt bemutató sajtótájékoztatón. Hozzátette: a Dömötör-torony, a Fogadalmi templom és a Dóm tér árkádjai kiváló környezetet teremtettek a borok kóstolásához.
Szeged napjához kapcsolódva májusban rendszeresen szerveznek borfesztivált a csongrádi megyeszékhelyen, a Széchenyi téren, a tavaszi seregszemle a vidék legnagyobb ilyen rendezvénye. A szegedi borfesztiválok története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza, a városban 1910-ben és 1912-ben országos mezőgazdasági és szőlészeti kiállítást rendeztek. A korabeli beszámolók szerint e vásár volt az első, amikor a minősítést végző szakemberekből álló zsűri mellett a nagyközönség is megkóstolhatta a termelők borait.
A Dóm téren több mint hatvan borászat kínálja majd jobbnál jobb remekeit. A tér oldalán felállított asztalokon pedig húsz kézműves – szappankészítők, szűcsök, kovácsok mutatkoznak be.
A látogatókat két kiállítás is várja. A téren felállított tablókon első világháború előtti boros címkék segítségével a történelmi Magyarország huszonkét borvidékét mutatják be Ruszttól a Szerémségig. A tárlaton Haraszthy Ágostonról, a kaliforniai szőlőtermesztés és borászat megalapítójáról is megemlékeznek, akinek édesapja Szegeden született.
A tér egyik faházában két kiállítás is berendeztek. Az egyik a 19. és 20. század fordulójának Szeged környéki boros kamráit idézi meg. Az Alföldön ugyanis általában nem földalatti pincékben, hanem csupán néhány lépcsőnyire a talajszint alatti kamrákban tárolták a bort és a kezeléséhez szükséges eszközöket. A másik tárlat régi bútordarabok és berendezési tárgyak segítségével a múlt század eleji borkimérések és kiskocsmák világát eleveníti föl. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >