Ősz, szüret és borvásár az Auchanban
Az Auchan idén ősszel ismét elhozza vásárlóinak az év legszélesebb borválasztékát. Több mint 150 hazai pincészet boraival – a nemzetközi kínálat mellett –, közel ezerféle nedűvel várja a borkedvelőket az áruházlánc. A kínálat a friss, könnyed fehérboroktól a testes, hordós érlelésű vörösborokon át a különleges pezsgőkig terjed. Az árak az ezer forint alatti, belépő árkategóriától egészen a felső prémium borokig terjednek. A választék a szakboltokéval vetekszik, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az Auchan lett az Év borkereskedője* hipermarket kategóriában a Trade Magazin versenyén.
Az Auchan kínálatában a magyar borok kiemelt helyet foglalnak el. A hazai tételek aránya a bor- és pezsgőforgalomban 95–98% között mozog, átlagosan közel 2000 forintos palackárral. Mindez jól tükrözi a vásárlói igényeket, hiszen a magyar fogyasztók továbbra is leginkább a hazai borokat keresik. Az elmúlt években ugyanakkor egyértelműen megfigyelhető a minőségi borok felé történő elmozdulás, amelyhez az Auchan tudatosan igazítja választékát. Elsők között szervezett borvásárt Magyarországon, már 1998-ban bemutatta széles kínálatát, megelőzve ezzel a versenytársakat. Azóta minden tavasszal és ősszel különleges borakciókkal és tematikus katalógussal hívja fel a figyelmet a magyar bor sokszínűségére. Fontos megjegyezni, hogy az exkluzív borászati együttműködéseinek köszönhetően az Auchan polcain olyan tételek is megtalálhatók, amelyek máshol nem. Már csak a borkülönlegességek miatt is érdemes ellátogatni az áruházakba, különösen a ma kezdődő és két hétig tartó vásár idején.
Az idei őszi borvásár különlegessége, hogy a Winelovers Wine Awards aranyérmes borai is bemutatkoznak, amelyekből egy négyoldalas válogatás kerül az október eleji katalógusba. Emellett a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa Országos Borversenyének díjnyertes borai is helyet kaptak a polcokon. Több nagy pincészet exkluzív tételei pedig kizárólag az Auchanban érhetők el. Hogy könnyebb legyen választani, a vásárlók részletes borajánlókat és ételpárosítási tippeket találnak a katalógusban, így a hétköznapi vacsorákhoz és az ünnepi alkalmakhoz is könnyen megtalálhatják a tökéletes bort.
Az árak az Auchanban 799 forinttól 42 999 forintig terjednek, így mindenki megtalálhatja a pénztárcájának és ízlésének megfelelőt. A borvásár ideje alatt ráadásul egyedi akciókkal – például 1+1 és 2+1 ajánlatokkal – is várják a borkedvelő vásárlókat.
„Az a célunk, hogy választékunkban a megbízható, jó ár-érték arányú tételek mellett különleges, máshol nem kapható borok is helyet kapjanak. Mindenképpen szeretnénk egyensúlyt tartani a mennyiség és a minőség között. A szezonális újdonságok és az exkluzív együttműködések révén a borvásár mindig tartogat meglepetéseket, legyen szó hazai pincészetek különlegességeiről vagy nemzetközi díjnyertes borokról – mondta el Nagy Attila, az Auchan Magyarország értékesítési igazgatója. – Nem titkolt szándékunk, hogy borainkkal ne csak a versenytársaink közül tűnjünk ki, hanem a borszaküzletekkel is felvegyük a versenyt”
– tette hozzá.
Az Auchan borkínálatának kialakításában már 13 éve Fabók Mihály sommelier bajnok szakmai tanácsadóként vesz rész. A versenyekhez hasonlóan a borokat vakon kóstolva bírálják el, így születik meg döntés az egész éves választékról. Emellett kulcsfontosságú a vásárlói szokások folyamatos elemzése is. Az Auchan tapasztalatai szerint Budapesten erősebb a minőségi, magasabb árkategóriájú száraz borok iránti kereslet, míg más borvidékek közelében vagy a Tiszántúlon más típusú igények jelennek meg. Az áruházlánc ennek megfelelően alakítja a régiókhoz illeszkedő választékát. Természetesen az is fontos, hogy a kialakított borkínálat folyamatosan a vásárlók rendelkezésére álljon, ezért hosszú távon azokkal a borászatokkal működnek együtt, akik minden évben képesek ugyanazt a minőséget és ízvilágot nyújtani. Néhány pincészettel immár 15–20 éve tart a közös munka, és az Auchan örömmel tapasztalja, hogy ezek a partnerek nemzetközi szinten is elismerést aratnak.
A trendek is nagyon meghatározók. Az Auchan szakértői szerint a borfogyasztásban továbbra is döntő a szezonalitás, de az utóbbi években több érdekes változás is kirajzolódott. A pezsgő lett az elmúlt időszak igazi sztárja, ami a teljes bor- és pezsgő kategórián belül a legdinamikusabb növekedést mutatja. A minőségi pezsgők iránti kereslet már nyáron is erősen érezhető, részben a prosecco népszerűségének köszönhetően, de a hazai pezsgők is látványos fejlődésen mentek keresztül, különösen a 2000 forint feletti szegmensben. A fehérborok eladásai is emelkedő trendet mutatnak, miközben a vörösborok kissé visszafogottabb számokat produkálnak, a rozék pedig stabil, 13–18% közötti részesedéssel fogynak. Az illatos fehér és rozé borok iránt kifejezetten nőtt a kereslet a belépő és átlag fogyasztók körében. Az Irsai például elképesztő, 192%-os forgalomnövekedést ért el az elmúlt 8-10 évben, emellett jelentős fejlődésben voltak ebben az időszakban a sauvignon blanc fajtájú borok. A nagy vörösborok fogyása némileg megtorpant, inkább az év második felére koncentrálódik, míg a könnyedebb vörösek egész évben népszerűek maradtak az Auchan eladási adatai szerint.
Új trendként jelentek meg a boralapú koktélok és a Hugo-típusú italok, amelyek a egyre keresettebbek. E kategória forgalma is kétszámjegyű növekedést produkált, bár élvezeti értékük nagymértékben függ a hozzáadott aromák minőségétől. Az Auchan évek óta figyelemmel kíséri az alkoholmentesített borok iránti érdeklődést is, és folyamatosan kísérletezik a kínálat bővítésével. Bár egyértelműen látszik, hogy a trend ebbe az irányba mutat, a minőség is egyre inkább kiszolgálja a trendeket, vásárlói igényeket.
*Az Auchan az Év borkereskedője díjat hipermarket kategóriában, a Trade Magazin által Magyarországon, élelmiszer és egyéb fogyasztási cikkeket forgalmazó kiskereskedelmi egységek, láncok üzemeltetőinek meghirdetett Az Év Borkereskedője elnevezésű versenyen nyerte el a 2025-ös évre, mely versenyen a szakmai zsűri nem reprezentatív, előre meghatározott szempont rendszer és szubjektív kritériumok alapján értékelt.
Kapcsolódó cikkeink
Közel ötödével nőtt a borforgalom a Kifli.hu-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális reklámok új korszakban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fiatalok, éjszakai vásárlások, átlagosan két perc alatt 2000 forintos költések – így indult az Auchan GO, amely az Év automatizált üzlete lett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Összefogás a serdülő lányok sportban tartásáért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: Így látják a különböző generációk a társadalmi címkéket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Prémium Zwilling konyhai eszközökkel indul a SPAR őszi-téli hűségpromóciója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >