Ősszel megkezdődhetnek a próbavágások a mélykúti víziszárnyas-vágóhídon
Ősszel megkezdődhetnek a próbavágások a Hunent Víziszárnyas Feldolgozó Zrt. mintegy 12,6 milliárd forintos beruházással épülő új víziszárnyas-vágóhídján – közölte Kiss István, a zrt. igazgatósági elnöke a Bács-Kiskun megyei Mélykúton.
A magyar kormány által 4,4 milliárd forinttal támogatott zöldmezős beruházással mintegy 350 új munkahelyet hoznak létre a felső-bácskai városban.
Kiss István a keddi üzembejáráson elmondta: a közel 9 hektáros telken a beépített terület több mint 18 ezer négyzetméter lesz. Az új üzem alapkövét múlt év szeptember 15-én rakták le és az építkezés első ütemét idén szeptember végére szeretnék befejezni és akkor kezdődnének a próbavágások. A tervek szerint novemberben már teljes kapacitással működhet a vágóhíd, ahol egy tízórás műszakon 50 ezer kacsát dolgozhatnak fel. A vágóhíd mellett készül egy feldolgozó üzem, egy hűtő- és fagyasztóház és egy szennyvíztelep is.
Kiss István elmondta, az építkezés mintegy 35 százalékos készültségi állapotban van, a zordra fordult idő nem akadályozza belső gépészeti munkák végzését és a betonozást. Közölte: egyedül a hűtőház munkálataival kellett a mostani időjárás miatt leállni. Hozzátette: kapacitásban és technológiai fejlettségben kevés hasonló pecsenyekacsa-vágóhíd és feldolgozóüzem létezik, amelynek beindulásával a Hunent piacvezetővé válhat a legfőbb piacokon is.
Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke elmondta, jelentős támogatást nyújtottak a városnak a Területi- és településfejlesztési operatív programban (Top).
Kovács Tamás, mélykúti polgármester hozzátette, egy ötezer lakosú város életében nagyon fontos egy ilyen szintű beruházás, új munkahelyek jönnek létre és megnöveli a településhez befolyó iparűzési adót. A város bevételei szinte megduplázódnak – mondta.
A megyei Top-forrásokból mintegy 400 milliós fejlesztés valósul meg a mélykúti ipari parkban, ahol egy inkubátorházat is építenek. Az újabb fejlesztésekkel további beruházásoknak teremtenek kedvezőbb feltételeket.
A nyilvános cégadatok szerint a zrt. 2016-ban 8,49 milliárd forintos értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 9,24 milliárd forint után. A cég adózott eredménye 215 millió forint volt a 2015-ös 104 millió forintot követően. A társaság nettó árbevételéből mintegy 37 százalékkal a belföldi, 63 százalékkal pedig az exportpiac részesedik. Az export értékesítés jelentős része az uniós országokba, ezen belül is a legnagyobb mértékben Németországba irányul. A belföldön értékesített áru zömmel a kis- és nagykereskedelmi egységeken keresztül jut el a fogyasztókhoz. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kivárás van – bizalom kevésbé
Makrogazdasági kitekintés az Egyensúly Intézet I. negyedéves elemzésében Lassuló GDP-növekedés,…
Tovább olvasom >A mezőgazdasági beruházások 42 százalékát épületekre és építményekre fordították 2024-ben
A KSH előzetes adatai szerint 669,4 milliárd forint volt a…
Tovább olvasom >Három év alatt 54 milliárd dollárt fektet be az Amazon Nagy-Britanniában
Komoly beruházásról tett bejelentést az Amazon Nagy-Britanniában: a világ legnagyobb…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >