Összefogásra van szükség a jó minőségű magyar termék piacra jutásához
Az érintettek összefogására van szükség annak érdekében, hogy a kiváló magyar termékek minél szélesebb körben jussanak a piacra, és egyre keresettebbé, ismertebbé váljanak a vásárlók előtt – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Veszprém megyei Hegymagason, a Nemzeti Parki Termék Védjegy Körút nyitórendezvényén.
A miniszter közölte: a 2011-ben létrehozott Nemzeti Parki Termék Védjeggyel mára 158 gazda 600 terméke rendelkezik, a gyarapodó védjegyek által pedig jól láthatóvá válnak az értékek.
A rendezvényen a minisztérium és a Természetes Ízeket Előállítók Közössége együttműködési megállapodást írt alá.
Azok a helyi termékek kaphatnak Nemzeti Parki Termék Védjegyet, melyek tartósítószer és adalékanyag hozzáadása nélkül készültek, például mézek, lekvárok, szörpök, sajtok tartoznak ebbe a körbe – sorolta a földművelésügyi miniszter. Fazekas Sándor úgy fogalmazott: sokat jelent, ha a szálláshelyeken, vendéglátóhelyeken, múzeumokban jelen vannak a védjegyes termékek, hiszen így többen megismerhetik azokat és turisztikai vonzerőt is jelentenek a fogadóhelyek számára.
Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának igazgatója arról beszélt, hogy a nemzeti parkokat érintő 10 állomásos körút első állomása, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban megtalálható termékek közül kiemelkednek a különleges ízű és zamatú élelmiszerek, mint a levendulás, mandulás, kecsketejes termékek. A Balaton-felvidék területén 4 pályázat útján összesen 20 termelő 151 terméke nyerte el a védjegyet, az ötödik pályázat pedig a borok megmérettetésére ad majd lehetőséget – fűzte hozzá.
Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy Magyarország területének az Európai Unió átlagához képest magas, 30 százaléka maradt meg természetközeli állapotban, ennek 9 százaléka védett, 21 százaléka pedig Natura 2000 besorolású terület.
A hazai nemzeti parkokban összesen 300 ezer hektárnyi védett terület található. Ezért is van nagy jelentősége a helyben termelt, helyi alapanyagokat felhasználó és hazai hagyományokon alapuló termékeknek – húzta alá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Reálnál is a magyar a nyerő – a Magyar Termékkel indít közös promóciót az üzletlánc
Értékes nyereményekkel, vásárlási utalványokkal gazdagodhatnak, akik részt vesznek a Reál…
Tovább olvasom >Növekedés, sikeres kampányok, új szakmai együttműködések: ilyen volt a Magyar Termék 2024-es éve
A Magyar Termék idén rekordot döntött, hiszen a védjegyhasználók száma…
Tovább olvasom >Rally a magyar élelmiszerekért immár tizennyolcadszor
A Master Good Kft. csapata nyerte a 18. alkalommal megrendezett Coop Rallyt. A minőségi, magyar élelmiszer-előállítást…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Felfutóban a hazai ginpiac – A SPAR szerint a vásárlók egyre tudatosabbak, és nyitottak a magyar márkákra
A gin értékesítése az elmúlt években látványosan erősödött a magyar…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >