Országszerte 300.000 ingyen pohár sörrel és tanácsadással kész segíteni az újranyitó vendéglátóhelyeket a Dreher Sörgyárak
3000 vendéglátóhelynek kész segíteni egy-egy ingyen hordó sörrel a Dreher Sörgyárak. Az akció célja, hogy a veszélyhelyzet miatt nehéz helyzetbe került vendéglátóegységek a lehető legnagyobb eséllyel tudjanak talpra állni. Az újranyitást támogatva a sörgyár szakemberei tájékoztató kiadványokkal és oktatással segítik a sörcsapok szakszerű és higiénikus használatát.
„Számos partnerünknél láttuk az elmúlt hetekben, hogy milyen súlyos veszteséggel járt a koronavírus miatti zárva tartás. Ebben az időszakban a fel nem használt sörök visszavásárlásával és szakmai tanácsadással igyekeztünk segíteni nekik. Most, a sikeres újranyitás érdekében úgy látjuk, hogy a tájékoztató kiadványaink és szakértőink segítsége mellett az ingyen sör felajánlásával segíthetjük őket leginkább abban, hogy mihamarabb visszanyerjék fogyasztóikat és a hazai vendéglátás ismét a minőségi, együtt töltött időről szólhasson” – mondta Gyovai Györgyi, a Dreher Sörgyárak értékesítési igazgatója.
Az országos kezdeményezésben egy korsó, a promócióban résztvevő sör vásárlása mellé ingyen jár a vásárolt sörtől függően egy pohár Dreher, Kőbányai vagy Arany Ászok márkából a vendégeknek. A vállalat emellett ingyen biztosítja a sörcsapok szakszerű használatához szükséges tanácsadást és műszaki támogatást, valamint a vendégtérben elhelyezhető Covid-19 információs plakátokat.
Kapcsolódó cikkeink
Új izotóniás termékcsaládot fejlesztett a Pécsi Sörfőzde Zrt.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Két új variánssal bővíti portfólióját a Dreher: érkezik a Dreher Session IPA és a Dreher Citrus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Édesapák üzeneteivel készült nőnapra a Dreher
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 333 millió palackot váltottak vissza az ALDI-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Michele Morrone közreműködésével született meg a HELL jubileumi, limitált doboza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

