Országszerte 2800 vidéki büfé hívhat le egymillió forintos támogatást
Összesen 2,8 milliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra pályázhat október 15-étől országszerte 2800 vidéki, egész évben nyitva tartó büfé. Az üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, készletek beszerzésére fordíthatják az igénylők. De felhasználhatják energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, vagy akár nagyobb beruházásokhoz is. A november 30-áig tartó pályázat immár ötödik üteme a Magyarország Kormánya által a vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programjának.

November 30-g tart a pályázat
A turizmus a magyar gazdaság egyik húzóágazata, a szektor nemzetgazdasági hozzájárulása több mint 12%. Az iparág társadalmi jelentőségét pedig jól mutatja, hogy abban közel százezer kis- és középvállalkozás működik, így a turizmus mintegy 400 ezer család megélhetését nyújtja hazánkban. A Magyar Turisztikai Ügynökség javaslatára, az ágazat további erősítése érdekében írta ki idén májusban nagyértékű fejlesztési pályázatát a kormány. A támogatási program célja, hogy mérsékelje a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrányt. A korábbi szakaszokban az egész évben nyitva tartó vidéki éttermek, cukrászdák, zenés-táncos szórakozóhelyek, alkalmi vendéglátó üzletek, kávéházak és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek hívhattak le támogatást. A program további szakaszaiban pedig az italüzletek és bárok adhatják majd be igényeiket.
A kiírók felhívják a figyelmet, hogy a program maximum 2800 pályázat befogadását teszi lehetővé, így nem mindegy, hogy a jelentkezők mikor adják be igényeiket. A sorrendet a beérkezés alapján határozzák meg. Ugyanakkor a vidéki, egész évben nyitva tartó büfék nagy számára való tekintettel, a mostani kiírás hosszabb időszakot biztosít a jelentkezésre. Az üzemeltetők egészen november 30-áig adhatják be igényeiket a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ rendszerén keresztül.
A részvétel minimális adminisztrációt igényel, amiben ügyfélszolgálat is segíti a pályázókat. Kérdéseiket a +36 1 550-1855-ös telefonszámon, illetve a turisztika@1818.hu e-mail címen keresztül tehetik fel. A programról további információk és a részletes pályázati kiírás elérhető a kisfaludyprogram.hu online oldalon.
Újabb jelentős kormányzati segítség a turizmusnak
A Magyar Turisztikai Ügynökség és a szolgáltatók javaslata alapján a Magyar Kormány 15 milliárd forintos keretösszegű, A turizmus fejlesztését és versenyképességének erősítését célzó ágazati támogatási program indításáról határozott. A korábbi sikeres pályázatokra építve ismét vissza nem térítendő támogatást hívhatnak le egyes területek. A forrásokat a vidéki vendéglátó üzletek energiahatékonyságát célzó beruházásokra és eszközbeszerzésre, a Tourinformok korszerűsítésére és a hagyományos kávéházi cigányzene megőrzésére és népszerűsítésére lehet fordítani. A széleskörű programok hozzájárulnak a hazai vidéki gazdaság élénkítéséhez, a vidéki Magyarország turisztikai szolgáltatási színvonalának emeléséhez, a szolgáltatási paletta szélesítéséhez.
Kapcsolódó cikkeink
Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől…
Tovább olvasom >Rekordforgalomra készül a budapesti repülőtér – minden részletre kiterjed a nyári felkészülés
Soha nem látott utasforgalomra számítanak a 2025-ös nyári szezonban a…
Tovább olvasom >Mol Limo: a legutóbbi három hosszú hétvégén a magyarok legnépszerűbb belföldi célpontja a Balaton volt
A hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a Balaton, a külföldieké…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >