Országszerte 161 szervezet 41 millió forint tescós támogatásból fejlesztheti a helyi közösségi életet
Több millió forint elosztásáról dönthettek nemrég a Tesco vásárlói az áruházakban leadott szavazataikkal az immár 13. alkalommal meghirdetett „Ön választ, mi segítünk” pályázati programban. Több mint 2,1 millió voks érkezett 161 közösségépítő kezdeményezésre, melyek megvalósítását a Tesco összesen 41 millió forinttal támogatja. A vállalat a szavazatok számának függvényében 57 körzetben egyenként 400, 200, illetve 100 ezer forinttal járul hozzá környezetszépítő, oktatási és képesség-fejlesztési, illetve egészséges életmódra ösztönző projektek kivitelezéséhez, valamint egyenként további 400 ezer forinttal jutalmazza a négy legkreatívabb kezdeményezést.

Újra szavaztak a vásárlók
A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázati programjában a vásárlók döntik el, hogy saját környékükön mely programok megvalósítását támogassa az áruházlánc. A július 10-től augusztus 6-ig tartó szavazási szakaszban többek között robotikaverseny szervezésére, szőlészeti-borászati tanösvény kialakítására, közösségi kemence építésére, autizmussal élőknek szervezett hagyományőrző országjárásra, középiskolások szabadegyetemére, valamint kutyával asszisztált mesefeldolgozó foglalkozásokra is voksolhattak a Tesco vásárlói. Az áruházakban található gyűjtőkbe több mint 2,1 zsetont dobtak be, a legtöbb szavazatot a győri Szigethy Attila úti Tesco szupermarketben adták le.
A zsetonok száma alapján a vállalat 41 millió forintos támogatást oszt szét 161 pályázó szervezet között, külön is díjazva a budapesti Karotinka Szolgáltató Kft., a somogyi Gondolkodj Zölden – Imagine Green Egyesület, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ne maradj le! Alapítvány, valamint a Vas vármegyei Rózsafalu Civil Egyesület kezdeményezését azok kreativitásáért és innovatív megközelítéséért.
Országszerte a legtöbb szavazatot a Győr-Moson-Sopron vármegyei Szervátültetettek Győr-Moson-Sopron és Vas megyei Sport és Érdekvédelmi Egyesületének „Mozduljunk együtt!” elnevezésű pályázata kapta, amelynek célja sport- és életmódtábor szervezése a szervátültetettek számára, ezzel is elősegítve a kapott szerv élettartamának növelését.
„Igazán örülök annak, hogy vásárlóink negyede a nyári időszak ellenére aktívan részt vett a támogatások elosztásáról döntő szavazásban, így még több zseton gyűlt össze üzleteinkben, mint az előző fordulóban. Ebből is látszik, hogy a környéken lakók mindenhol szívükön viselik a helyi közösségek életét, amelynek fejlesztéséhez ismét hozzájárulhatunk egy kicsit. A mostani kezdeményezések 43 százaléka a gyermekek, 24 százaléka a családok, 13 százaléka a helyben élő teljes közösség, míg 12 százaléka a hátrányos helyzetűek érdekeit szolgálja, ezért is vagyunk rendkívül büszkék visszatérő pályázóinkra, akik évről évre kihasználják a lehetőséget, hogy néhány százezer forintot elnyerve tegyenek a jó ügyekért. Legaktívabb, újfent nyertes pályázónk a Lehetőség a családoknak 2005 Alapítvány, amely a sok kicsi sokra megy elvet követte, és így 11 alkalommal indulva összesen 3.850.000 forintot fordíthatott eddig projektjei megvalósítására, köszönhetően egyebek mellett annak is, hogy 9 alkalommal a legtöbb szavazatot kapta körzetében”– mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője.
A 13. fordulóban 57 körzetből érkeztek pályázatok az oktatást, képesség-fejlesztést támogató, egészséges életmódra ösztönző, valamint környezetvédő és -szépítő kezdeményezések kategóriában, melyek közül az Effekteam Egyesület független szakértői választották ki azokat, amelyek továbbjutottak a szavazási szakaszba. Körzetenként a legtöbb szavazatot összegyűjtőket 400 ezer, a második legtöbb zsetonnal rendelkezőket 200 ezer, a harmadik helyezetteket 100 ezer forintos támogatással díjazza a Tesco, míg a különdíjasokat pályázatonként további 400 ezer forinttal jutalmazza.
Bővebb információ a programról a nyertes szervezetek listájával a www.tesco.hu/kozosseg oldalon található. Az „Ön választ, mi segítünk” program támogatásából létrejött korábbi projekteket ezen a térképen lehet megtekinteni.
Kapcsolódó cikkeink
Havi ügy, közös felelősség: tescós vásárlással segíthetünk azoknak, akiknek nem telik menstruációs termékekre
Május 28-án, a menstruációs higiénia világnapján a Tesco arra hívta…
Tovább olvasom >„Ha ez így folytatódik, eltűnnek az akciók” – interjú Pálinkás Zsolttal, a Tesco Magyarország vezérigazgatójával
2025 tavaszán a hazai élelmiszer-kiskereskedelem egyik legfontosabb szereplőjét, a Tescót…
Tovább olvasom >Padlóra viszi a drogériatermékek árait a Tesco
Több mint 150 már eddig is garantáltan alacsony árú háztartási…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >