Országos vállalkozásfejlesztési roadshow indul az iparkamarával közösen
Országos vállalkozásfejlesztési roadshow-t indít szeptember és december között a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen, azzal a céllal, hogy segítse a fiatalok vállalkozóvá válását – jelentette be a minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára egy keddi budapesti sajtótájékoztatón.

MTI/Purger Tamás
Varga-Bajusz Veronika elmondta: az elmúlt öt évben teljesen megújult a magyar szakképzési rendszer, amely egyre inkább a munkaerőpiacra való felkészítést szolgálja, amit az OECD ezt vizsgáló tanulmánya és az Euroskills szakmai bajnokságon elért magyar sikerek is megerősítettek.
Közölte:
a nyáron az MKIK-val közösen vállalkozásismereti kurzust dolgozott ki a tárca, ősszel az ország 21 városát érintő szemináriumokra utolsó éves középiskolások, vagy már végzettek jelentkezését várják
– tette hozzá.
Csókay Ákos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára elmondta: a kamara egyik fontos feladata a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása. A roadshow keretében több ezer, szakképzési centrumokban tanuló diákot szeretnének elérni és a kiválasztottak közül legalább 50 diákot bevonni a kamara által támogatott mentor programba.
Kapcsolódó cikkeink
Ugrásszerűen javult a magyar kkv-k hangulata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Eredményes évet zárt 2025-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H: decemberi SZÉP kártya toplista: idén trendforduló várható?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Noszek Péter lett a Menedzserszövetség elnöke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rutin lett az online bevásárlás, rekordokat döntött a Kifli.hu 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
