Országos roadshow-t tart a Magyar Nemzeti Kereskedőház

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 02. 18. 11:10

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) együttműködve 23 helyszínen országos export-tanácsadási roadshow-t tart – jelentette be Kerekes György, az MNKH vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

raktar
A március végéig tartó országos rendezvényen minél több vállalkozáshoz szeretnének személyesen is eljutni, a roadshow-n az elméleti ismeretek továbbítása mellett a személyes konzultációra helyezik a hangsúlyt – tette hozzá.

Jelenleg a NMKH ügynöki közreműködésével 100 milliárd forint nagyságrendű magyar export van kilátásban, amelyből becslések szerint az első félévben 50 milliárd meg is valósul, a második félévben pedig ez tovább növekszik.

Kerekes György elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház tavaly októberben indította az exportképes cégeket összefogó partneri programját. A programban való részvétel díjmentes, mindössze egy regisztrációra van szükség.

A vezérigazgató elmondta, céljuk az, hogy az idén további kereskedőházak nyíljanak, s közreműködésükkel mintegy 400 millió euró értékű export valósuljon meg. A célországok között szerepel Ukrajna, Grúzia, Macedónia, Montenegró, Szingapúr, Vietnam, Algéria, Kuvait, Ghána, Brazília és Mexikó. Azt szeretnék, ha az idén év végére húsz országban lennének jelen kereskedőházaik révén, szemben a tavaly év végi nyolccal – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Kerekes György elmondta, hogy piacorientált cégként, a tavalyi alapítás után, a harmadik év végére kívánnak önfenntartóvá, nyereségessé válni, a társaság költségvetési támogatás nélkül működik. Az ügynöki díjuk egyszámjegyű, minden esetben a szerződött partnerekkel egyedileg állapítják meg, tekintettel az adott ágazat piaci lehetőségeire – mondta.

Dunai Péter, az MKIK főtitkára hangsúlyozta, hogy a kamara külgazdasági stratégiájában is megjelenik a keleti piacnyitás fontossága az európai és a Kárpát-medence térsége mellett, ezt a kamara szervezeti felépítése is tükrözi, köztük a tagozati rendszere révén. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink