Országos Kereskedelmi Szövetség: az árrés nem profit!
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kereskedő tagvállalatai az elmúlt napokban megjelent, élelmiszer-inflációval kapcsolatos híradások vonatkozásában az alábbi tényeket kívánják megosztani.
Az árrés nem egyenlő a profittal. Az OKSZ nemzetközi élelmiszerkiskereskedői az árrésből fizetik meg:
- közel 50 ezer magyar munkatársuk áldozatos munkáját;
- a piaci áron fizetett rezsit;
- a közterheket;
- az adókat, mint például a forgalom után fizetett 4,5%-os kiskereskedelmi adót.
Ez utóbbi összeget, mely megközelíti a 300 milliárd forintot, a kereskedők az árakba és akcióba tudnák invesztálni, hogy könnyítsenek a magyar családok terhein, ehelyett azt be kell fizessék a költségvetésbe.
A kereskedők nem nyerészkednek, többségük ma már évek óta veszteséges, vagy egyre csökkenő, szerény nyereséget termel. Ezzel szemben az élelmiszergyártók meghatározó része a korábbi években is kiemelkedő nyereségeket könyvelhetett el, akikre az árrésstop szabályozás nem vonatkozik.
A tények: a legolcsóbb 1.5%-os UHT tej fogyasztói ára az online árfigyelő adatai alapján 315 forint körül alakul és nem 550-600 forint, ahogy a médiában az többször elhangzott. A tojás, a vaj és a tejföl árrése pedig jóval alacsonyabb a médiában megjelenteknél. A hat nemzetközi kiskereskedőnél januárban az árrés:
- a tojás (M, 10 db/doboz) esetében 10% körül volt átlagosan;
- a vaj esetében 11% körül volt átlagosan;
- a tejföl esetében 16% körül volt átlagosan.
A most bevezetésre kerülő intézkedés növekvő importra kényszeríti a kereskedőket, ezáltal nehéz helyzetbe hozza a magyar agrárium szereplőit. A ma elhangzott, az összes élelmiszerre vonatkozó árrés szabályozás a rendszerváltás utáni modern kiskereskedelem végét jelentheti: nem lesz választék, nem lesz verseny, nem lesznek akciók. A szabályozás több problémát is felvet:
- a beszállítóknak nem kell osztozniuk az infláció elleni küzdelem terhein, pedig nélkülük az árak nem fognak csökkenni;
- azokban az országokban, ahol létezik árrés szabályozás, ott a beszállítókra és termelőkre is érvényes, mint például Szerbiában és Romániában.
Az árszabályozási tervek kapcsán az OKSZ többször kért versenyjogi garanciát arra, hogy az önkéntes árszabályozást a szereplők egyeztetni tudják egymással, de ilyen garanciát nem kaptak.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség az együttműködés pártján áll. Ennek kapcsán pedig továbbra is nyitott a kormányzattal és más szövetségekkel a szakmai párbeszédre, melynek végső célja a magyar családok támogatása mindenkor.
Kapcsolódó cikkeink
Itt az újabb kormányzati árszabályozás
A kormány a magas élelmiszer-inflációra hivatkozva újabb árszabályozó intézkedést vezetett…
Tovább olvasom >Az Országos Kereskedelmi Szövetség az árréscsökkentés kivezetését javasolja
Az árréscsökkentés kivezetését javasolja az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ); a…
Tovább olvasom >Lánchíd Klub februári exkluzív – Nemzetközi és hazai FMCG kiskereskedelmi kitekintő
A magyar kiskereskedelem az elmúlt időszakban jelentős kihívásokkal nézett szembe:…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >