Országos főzőversenyt hirdetnek közétkeztető cégek számára
Országos szakácsversenyt hirdet a magyar közétkeztetésben részt vevő cégek számára a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete. A megmérettetésen netto 420 forintból kell tápláló és finom ételeket készíteni.
Az Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) címmel meghirdetett kétfordulós vetélkedőre kétfős csapatok nevezését várják. „A cél, hogy bebizonyítsuk, kis odafigyeléssel nettó 420 forintból is lehet tápláló és finom ebédet készíteni nagyüzemi körülmények között” – olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az első fordulóban a versenyzőknek egy előre összeállított kosár alapanyagaiból kell megtervezniük egy háromfogásos menüt, amelyet felnőtt fogyasztók számára, kalkulációval, pontos technológiai leírással és tálalási javaslattal együtt kell benyújtani november 13-áig az info@etrendegyesulet.hu és a vefo@nebih.gov.hu e-mail címekre.
A továbbjutó legjobb tíz csapatnak a november 23-i második fordulóban tíz adagot kell elkészítenie az első körben összeállított menüből, erre három óra áll majd a résztvevők rendelkezésére.
A verseny részletes kiírása, a jelentkezés feltételei és a virtuális alapanyagkosár tartalma megtekinthető és letöltető a NÉBIH honlapjáról (www.nebih.gov.hu).
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Véget ért a II. Ifjúsági PET Kupa
2025. július 20. és 25. között második alkalommal szervezte meg…
Tovább olvasom >A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítja nevezési határidejét a Green Pledge!
Meghosszabbított nevezési határidővel, egészen augusztus 11-e, hétfőig várja a pályázatokat…
Tovább olvasom >Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >