Oroszország megtiltotta a magyarországi baromfihús importját
Oroszország ideiglenesen megtiltotta a 70 foknál alacsonyabb hőmérsékleten hőkezelt baromfihús és baromfitermékek importját Magyarország egész területéről szerdán.
Az orosz állategészségügyi és növényvédelmi szövetségi szolgálat, a Roszszelhoznadzor az intézkedést azzal indokolta, hogy február második felében madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki egy Békés megyei baromfitelepen – közölte a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
Az MTI megkeresésére a Földművelésügyi Minisztérium (FM) azt közölte, hogy hivatalosan még nem értesült a tiltásról.
A szerdától érvényes importtilalom a szárnyas etetésre használt takarmányokra és takarmány-kiegészítőkre, valamint a szárnyasok neveléséhez és feldolgozásához szükséges eszközökre is vonatkozik. A korlátozás ugyanakkor nem vonatkozik a növényi eredetű takarmányokra és takarmány-kiegészítőkre.
Az FM emlékeztetett arra, hogy az Orosz Föderáció által érvényesített a múlt évben az augusztus 6-i 560. számú elnöki határozatban elrendelt embargó, amely az Európai Unióból származó termékeket sújtja, azonban kiterjed a friss baromfihús és húskészítmények túlnyomó többségére is.
Az orosz korlátozó intézkedés néhány ezer tonna magyar baromfiterméket érinthet – közölte Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnökigazgatója az MTI érdeklődésére. Hozzátette: főként vízi szárnyasokról – kacsáról, libáról – és pulykáról lehet szó.
A madárinfluenza vírus jelenlétét február végén mutatta ki egy Békés megyei baromfitelepen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) állategészségügyi diagnosztikai igazgatósága. A laboratóriumi vizsgálatok megerősítették a madárinfluenza jelenlétét.
Európa számos országában (például Nagy-Britanniában, Hollandiában, Bulgáriában) jelenlévő betegség H5N8 szerotípusa Németországban jelent meg először tavaly novemberben. Azt, hogy a fertőzés emberre is átterjedt volna, eddig még nem tapasztalták.
Válaszul az ukrán válság miatt kivetett nyugati büntetőintézkedésekre Oroszország augusztus 7-ével megtiltotta számos élelmiszer importját az Európai Unió országaiból. Emellett Oroszország 2014 óta tiltja az élősertés és feldolgozott termékeik importját az Európai Unióból az afrikai sertéspestis miatt is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: minden fenyőfajból bőséges kínálattal várják a vásárlókat a hazai termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

