Oroszország fenntartja a gabonakivitel tilalmát
Meghosszabbította a gabonakiviteli-tilalmat az orosz kormány a Don menti Rosztovban tartott kihelyezett ülésén a hétvégén.
Az exportot augusztus 15-től állította le a kormány, tekintettel arra, hogy a hosszú forróság és aszály miatt az akkori előrejelzéseknek megfelelően mindössze 60 millió tonnánál alig több gabonát takarítottak be, azaz harmadával kevesebbet, mint a tavaly megtermett több mint 97 millió tonna. A miniszterelnök hangsúlyozta: a 60 millió tonna éppen elég lesz a belföldi szükséglet fedezéséhez, a kormány pedig mindent elkövet, hogy a tavaszi vetés rendben megtörténjen, és hogy fenn lehessen tartani az állatállományt, de az exporttól egyelőre el kell tekinteni. Tavaly Oroszország több mint 24 millió tonna gabonát exportált, ezzel a világ harmadik legnagyobb gabonaexportőre volt.
Putyin azt is közölte, hogy az őszi vetésre az előző évinél közel négymillió hektárral nagyobb területet vontak be a tavalyinál. Mint mondta, a kormány úgy döntött, hogy a mezőgazdaságnak talajjavításra adott korábbi támogatást most újabb egymilliárd rubellel toldják meg, így a teljes összeg 5,5 milliárdot tesz ki. Ugyanakkor jelezte: jövő év június 1-ig meghosszabbítják a vasúti gabonaszállítások költségének idén ősszel bevezetett állami támogatását is.
Miközben Vlagyimir Putyin már az export leállításakor arról beszélt, hogy az intézkedést a jövő évi termés összesítéséig fenn kell tartani, Dmitrij Medvegyev elnök kétszer is azt mondta, hogy még az idei betakarítás után feloldják a tilalmat – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >