Oroszország agrárkivitelének bővítésére készül
Oroszország a fő élelmiszerek esetében teljesítette az import helyettesítésének feladatát, most már az agrárkivitelt kell bővíteni – jelentette ki Alekszej Gorgyejev miniszterelnök-helyettes szerdán Moszkvában, az orosz parlamenti felsőház tagjai előtt elmondott beszédében.
Gorgyejev az agroökológiát és az organikus termékek előállítását nevezte az előrelépés lehetséges területeként.
„Úgy gondolom, hogy Oroszország mint hatalmas természeti forrásokkal, egyebek között fölterületekkel rendelkező ország, éppen a biotermékek termelőjeként pozícionálhatja magát a világban” – mondta.
Elmondása szerint Oroszország agrárexportjának értéke a tervek szerint 2024-re eléri majd a 45 milliárd dollárt. Beszámolója értelmében kidolgozás alatt áll a nemzeti agrárkivitel-fejlesztési projekt, amelynek finanszírozására a következő hat évre 700 milliárd rubelt kértek. A kormányfő-helyettes arra számít, hogy ebből 300 milliárdot meg is kap az ágazat. (A rubel jelenleg mintegy 4,43 forintot ér.)
Elmondta, a mezőgazdasági tárca októberben vagy novemberben terjeszti a kormány elé az agrárfejlesztés új állami programját. A jelenlegi program 2020-ig hatályos.
Nyugati országok 2014-ben, Oroszország ukrajnai beavatkozása nyomán gazdasági szankciókat vezettek be Moszkva ellen, amire az orosz vezetés élelmiszer-embargóval válaszolt. (Pogár Demeter, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: minden fenyőfajból bőséges kínálattal várják a vásárlókat a hazai termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
