Óriási volumenekkel számol az új magyar termelői piactér
A Széchenyi István Egyetem által létrehozott Digitális Termelői Piac keretében jött létre Magyarország új termelői piactere a kozertplusz.hu, mely idén ősszel kezdte meg az éles működését.
Számunkra az egyetemi háttér nagyszerű adottság, ugyanis a modellváltáson átesett Széchenyi István Egyetem már az államháztartási kötöttségektől mentesen, részben tudásipari vállalatként, részben befektetőként kiváló generátora tud lenni a Közértplusznak, illetve tradicionális „élelmiszeres” képzőhelyként, valamint hazánk egyik legjobb innovációs képességgel rendelkező intézményeként a tudományos és kutatás-fejlesztési hátteret is képes biztosítani – mondta el dr. Czermann János, a Közért+ Zrt. vezérigazgatója.
A Közértplusznál három fő célkitűzésre alapítjuk a vállalat működését és eredményességét:
1. Minél szélesebb körben közvetíteni, értékesíteni, promótálni a jó minőségű, elsődlegesen magyar élelmiszereket a lehető legtöbb értékesítési csatornán. Praktikusan ez azt jelenti, hogy a fajlagosan drágának számító „lakossági” online retail értékesítés mellett a vállalatok, a horeca, valamint a közétkeztetés számára is biztosítjuk a szolgáltatásainkhoz történő hozzáférést, a rendkívül széles termék- és szolgáltatáskört, mely számos költséghatékonysági elemmel bír.
2. A termelők digitális integrációjával minél nagyobb volumenű értékesítéshez hozzásegíteni a gazdákat, mivel számukra fontos, hogy egységben tudják értékesíteni a termékeiket ezáltal kevesebb lesz részükről az értékesítési feladat, csökken az adminisztráció, olcsóbbá válik a folyamat.
3. Innovatív megoldásokkal megreformálni az élelmiszer-ellátást: kutatás-fejlesztési hátterünknek köszönhetően képesek vagyunk a konkrét kereskedelmi operáción túl más feladatokra is koncentrálni, így több olyan projekten is dolgozunk, melyek a hazai élelmiszer-ellátás újjászervezésében, különösen a kistelepülési ellátás megreformálásában lehetnek fontosak.
Jelenleg ott tartunk, hogy az építkezés első ütemét elvégeztük, logisztikai, minőségbiztosítási rendszerünk elkészült, a kereskedelmi operáció működik, termelői hálózatunk jelentős méretűre nőtt, és a tesztüzemünk tapasztalata alapján a fogyasztók és más partnereink is bizalommal fordulnak felénk.
Reményeink alapján már 2022-ben meghatározó piaci szereplőkké válhatunk mind a kiskereskedelmi, mind a nagykereskedelmi csatornákban, óriási volumenekkel szeretnénk segíteni a termelői hálózatunkat, és minél több háztartásba és partnerünkhöz kívánjuk eljuttatni a jó minőségű hazai élelmiszereket.(x)
Kapcsolódó cikkeink
AM: ingyenes vízdíjjal, a víz visszatartásával és az öntözés modernizációjával segítik a gazdákat az aszállyal szemben
Amíg a kormány a vízszolgáltatási díj átvállalásával és az öntözés…
Tovább olvasom >Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása
A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten…
Tovább olvasom >Idén is ingyenes öntözéssel segítik a gazdákat
Tavalyhoz hasonlóan 2025-ben is mentesíti a kormány a gazdálkodókat az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nem a méret számít, hanem a partnerség: a Dunapacknál a kis ügyfelekre is nagy figyelem jut
Interjú Szőnyi Zoltánnal, a Dunapack Packaging értékesítési igazgatójával A csomagolóiparban…
Tovább olvasom >Kik festik a jövő otthonait?
Miközben a lakásfelújítási hullám új lendületet ad az építőiparnak, csendben…
Tovább olvasom >Innováció és hagyomány kéz a kézben
Fenntartható fejlődés, technológiai újítások, tudatos márkaépítés – ezek mentén alakítja…
Tovább olvasom >