Óriási álláskínálat és -kereslet a vendéglátásban
A Jófogás az álláshirdetések elemzésével, valamint 75 szakmabeli megkérdezésével kutatta a munkaerő-kereslet és -kínálat alakulását a vendéglátásban. Az online felméréséből kiderül, hogy a megkérdezett, vendéglátóipari egységet működtető szakemberek közül minden negyediknek majdnem az összes alkalmazottját el kellett bocsátania a korlátozások és a kötelező zárva tartás miatt. Az alkalmazottak közül, akiket munkaadójuk korrektül fizetett, támogatott, sokakat elcsábított a korábban megnyitó vagy nagyobb pénzügyi tartalékkal rendelkező konkurencia (és azok, akik úgy képeztek tartalékot, hogy a válság elején elküldték embereiket – a szerk.). A válaszadók 84% százaléka részben vagy teljes egészében sem számíthat a korábbi kollégák visszatérésére, egyesek szerint 2-3 évbe is telhet, míg a szektor a járvány előtti szinten tud működni.
Az újranyitás óta a Jófogáson 3-4-szeresére emelkedett a vendéglátóipari álláshirdetések száma. A képzett munkaerőt elsősorban béremelésekkel próbálják visszacsábítani, miközben az sem ritka, hogy egy állásra ötvenszeres a túljelentkezés. A hirdetésekben feltüntetett órabérek átlagosan 20-25%-kal növekedtek.
A hideg- és melegételek, italok áremelésének mértékéről megoszlanak a vélemények: a megkérdezettek egyharmada a 25%-os, egyötödük pedig az akár 40%-os áremelkedést sem tartja elképzelhetetlennek. //
Kapcsolódó cikkeink
Visszatér a The Body Shop Belgiumba és Svájcba
A brit kozmetikai márka, a The Body Shop hamarosan visszatér…
Tovább olvasom >Újranyitott Budapest legendás kávéháza
A koronavírusjárvány drámai módon érintette a vendéglátóipart, számos étterem és…
Tovább olvasom >A várakozások fölött a Magyar Termék védjegyet használók éves árbevétele
Az utóbbi időszak gazdasági fejleményei hatására a korábbiaknál is magasabb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szallas.hu: jelentősen nőtt az augusztus 20-ára és az ünnepet követő napokra szóló foglalások száma
Az augusztus 20-i érkezésre szóló szállásfoglalások száma 58 százalékkal nőtt…
Tovább olvasom >Nem zár be a Balaton augusztus 20. után
Ha mindben jól megy, akkor idén is átlépi majd az…
Tovább olvasom >A falusi turizmus nemcsak gazdasági hasznot hoz, hanem megerősíti a helyiek önazonosságát is
A falusi turizmus fejlesztés önkormányzatoknak szóló 2025-ös pályázati program azt…
Tovább olvasom >