Óriási a drágulás az építőiparban, érdemes elhalasztani a beruházásokat
Az építésgazdaságban tapasztalható áremelkedés több mint duplája volt a fogyasztási ár növekedésének idén az első félévben az előző év azonos időszakához képest, írja az MTI az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) közleménye alapján.

Nehéz helyzetben a nagyobb beruházásra készülő cégek
A drasztikus áremelkedés az építkezéseket és a felújításokat egyaránt érinti. A szakszövetség elemzésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján megállapította, hogy míg a fogyasztói árak az év első hat hónapjában éves összevetésben 9,4 százalékkal emelkedtek, addig ugyanebben az időszakban az építőalapanyag-iparban 20,4 százalékos, az építőipari termelőiáraknál pedig 22,8 százalékos áremelkedés történt.
A közlemény szerint az építőipari alapanyag- és építési termékeket gyártó vállalkozások az orosz-ukrán háború piaci hatásait, a kivitelezők pedig a beszerzési nehézségeket az év első felében beárazták. További drágulást okozhat az energiaár kiszámíthatatlansága és a forint/euró árfolyam változása is.
Az energiaár-változás azért fontos tényező, mert az építési termékek gyártási költségének átlagosan 25 százalékát teszik ki az energiaköltségek, de vannak olyan építési termékek (például cement, égetett kerámia, tégla, egyes szigetelőanyagok), ahol ez az arány magasabb is lehet. A forint/euró árfolyama pedig a kivitelezőknél tud üzleti sokkot okozni, hiszen a felhasznált anyagok 48 százaléka importból érkezik.
A nemzetközi beszállítói láncok problémái miatt az ÉVOSZ szerint nem csak drágulásra, de a kivitelezési idők lelassulására is számítani kell. Ráadásul várhatóan a szakmunkások és mérnökök megtartása is tovább növeli majd a vállalkozások költségeit, amit be kell vállalniuk a cégeknek annak érdekében, hogy a magyarországi és nemzetközi munkaerőpiacon munkaadóként versenyben tudjanak maradni.
Az ÉVOSZ tapasztalatai szerint megrendelői oldalról első számú üggyé a finanszírozhatóság kérdése vált. Az állam és az önkormányzatok jelentős volumenű építési beruházásokat halasztanak későbbre, a lakosság pedig a hitelképességének, az energiamegtakarítást célzó beruházások, felújítások finanszírozhatóságának határára érkezett.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Stabil növekedés turbulens piacon: portfólió-bővítéssel és technológiai fejlesztésekkel erősít a Terrán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egy éve indult, már a harmadik évfolyamánál tart a Market Karrierépítő gyakornoki programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2026-ra ismét kiszámíthatóbb környezetben tervezhetnek a nagyvállalatok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mit kenünk a kenyerünkre? A fiatalok inkább vajat, az idősebbek margarint választanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

