Orbán Ráhel: szakmai összefogás kell a turizmus fejlesztéséhez
A szakmai szervezetek széles összefogására van szükség a turizmus további fejlesztéséhez, szerencsés lenne például egy éves rendezvénykalendárium összeállítása – mondta Orbán Ráhel, a BDPST Csoport kreatív igazgatója csütörtökön az MCC Feszt kerekasztal-beszélgetésén, melyet a hazai turizmus kilátásairól rendeztek.

Ditróy Gergely, a Portfolio Csoport üzletfejlesztési igazgatója (b1), Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója (b2), Orbán Ráhel, a BDPST Csoport kreatív igazgatója (b3) és Zsidai Zoltán Roy, a Zsidai Group tulajdonosa, a Magyar Éttermi Szövetség elnöke (b4) a Mathias Corvinus Collegium MCC Feszt Megmutatni Magyarországot – a hazai turizmus kilátásai című panelbeszélgetésén a MOL nagyszínpadán Esztergomban 2024. augusztus 1-én. MTI/Bruzák Noémi
Hozzátette, az egész Európát sújtó drágulás miatt sok országban az ott élő vendégek kiszorultak a saját piacaikról. Fontos lenne elérni ezeket a vendégeket, mert ismerjük a kultúrájukat, tudjuk mit keresnek – fogalmazott.
Kiemelte, hogy egyre nagyobb hangsúlyt fordítanak a wellness és egészségturizmusra, valamint partnereik olyan lakosztályok kialakítását kérik, melyekben szállodai körülmények között lehet workshopokat, kisebb rendezvényeket megtartani.
Orbán Ráhel elmondta, Budapest előnyére fordíthatja, hogy déli országoknál kisebb mértékben érintett a klímaváltozásban, egyre több vendég jön az őszi időszakban és csúcsüzem van a decemberi hétvégéken.
Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója úgy vélte, a magyar turizmus összeségében nincs rossz állapotban, a vendégszám visszatért a járvány előtti szintre. Problémásabbnak vélte az ágazat jövedelmezőségét, mivel ezt nagyon befolyásolja az energiaárak emelkedése, az infláció, valamint a magas élőmunka igény miatti bérköltségek. Elmondta, a szállodaszövetség egyik alelnökeként úgy látja, hogy sokat fejlődött az ágazat szereplőinek együttműködése az elmúlt években.
Véleménye szerint több távoli összeköttetéssel kellene rendelkeznie a repülőtérnek, mert Amerikából és a Távol-Keletről jól fizető turisták érkezhetnének.
Ehhez a gondolathoz kapcsolódva Zsiday Zoltán Roy, a Zsidai Group tulajdonosa, a Magyar Éttermi Szövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy szükséges a vásárlási lehetőségek bővítése ahhoz, hogy több, jobban költő turista érkezzen, hiszen száz bulituristával egyenértékű öt „luxusturista”.
Úgy vélte, Budapest turisztikai szempontból sokat tud és mindene megvan, az átalakuló vendégkörrel az ország nagyságrendekkel több jövedelmet ki tudna venni a vendéglátásból, közben pedig nem terhelnénk túl a lakosságot a turistákkal.
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >