Optimisták a német fogyasztók
Európa-szerte lassú, eltérő mértékű ütemben történő növekedés jellemző, ugyanakkor Németországban kimagasló a fogyasztói bizalom, optimisták a fogyasztók, derül ki a Nielsen 2016 negyedik negyedévére vonatkozó adataiból.
A német adatokból az derül ki, hogy az ország gazdasága egyenletesen fejlődik, 1,9%-os növekedéssel 2016-ban. A lakásépítési beruházások mellett a növekedés 80 százalékának mozgatórugója az állami és privát költések emelkedése.
Az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalmában értéket tekintve nem ennyire pozitív azonban a növekedés: 2016 utolsó negyedéve mindössze 0,3 százalékponttal haladta meg a harmadik negyedévi teljesítményt nominálisan. A 1,5 százalékos áremelkedés mellett –1,2 százalékos mennyiségi csökkenés következett be az előző negyedévhez képest, többek között ezt állapítja meg a Nielsen negyedévenkénti Growth Reporter jelentése.
Különösen a 2500 négyzetméternél nagyobb hipermarketek és az 1000 négyzetméteresnél kisebb szupermarketek gyenge értékesítési teljesítménye fékezte meg a piacot, annak dacára, hogy a hiperekben erősödött a promóciós aktivitások mennyisége. A tejtermékeké – 28 százalékos átlagos áremelkedés mellett – a legerősebben növekvő kategória. Emellett népszerű még az ásványvíz, sör, füstölt hal, energiaital és a különféle magvak is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >Csökken a Balaton vízszintje
A nyári kánikulában a magyarországi tavak és folyók hőmérséklete ideális…
Tovább olvasom >