Opten: több mint 10 ezer milliárdos árbevételű magyarországi cég van
Jelenleg már több mint 10 ezer olyan cég van bejegyezve Magyarországon, amelynek az éves nettó árbevétele meghaladja az egymilliárd forintot; ezek közül pedig majdnem 7000 olyan, amelyek teljesen magyar érdekeltségbe tartoznak – közölte az Opten Kft. kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint évek óta dinamikusan gyarapodik a „milliárdos” cégek száma Magyarországon: 2011-ben még csak 6500 ilyen vállalat volt az országban, de néhány év alatt több mint 50 százalékkal növekedett a számuk.
„A dinamikus növekedést nagyon nagy részben a tisztán hazai érdekeltségű milliárdos cégek megjelenése eredményezte. Míg a külföldi érdekeltségű nagyvállalatok száma évről évre stagnál, vagy alig emelkedik, addig a hazai érdekeltségű cégek száma egyre gyorsuló sebességgel növekszik” – írták, hozzátéve, hogy a 2017-es beszámolókhoz képest például a 2018-as adatokban több mint 1000 új, milliárd feletti, tisztán hazai érdekeltségű cég található.
A tendencia szerint a külföldi érdekeltségű nagyvállalatok aránya fokozatosan csökken az országban: míg 2011-ben 41 százalék felett volt ez az arány, mára 31 százalékra csökkent.
Hasonló tendencia figyelhető meg a 100 millió forint éves árbevételt meghaladó cégek körében is, itt az arány 18 százalékról 12 százalékra csökkent – írták.
A külföldi érdekeltségű cégek tulajdonosi körét vizsgálva is jelentős átrendeződés látszik. Magyarország két tradicionális kereskedő partneréhez, Németországhoz és Ausztriához köthető cégek száma nem csak arányaiban, de abszolút értékben is fokozatosan csökken.
Az érdekeltségi toplistát ugyan még Németország vezeti, de a 2011-es adatokhoz képest 27,8 százalékkal csökkent a számuk. Az érdekeltségi lista 3. helyén szereplő Ausztria pedig 18 százalékos hazai cégszám csökkenést szenvedett el az évek alatt.
Szintén érdekesség, hogy az Egyesült Államokhoz köthető cégek száma is meredeken csökken napjainkban is.
A nyugat-európai tulajdonosok azonban nem minden esetben vannak lemorzsolódóban, Olaszországhoz és Nagy-Britanniához köthető cégek száma például emelkedik.
Az Opten szerint a toplistán még megtalálhatók olyan országok, amelyeket vélhetően nem a valódi gazdasági érdek emelt be a kiemelt szereplők közé. Az Ukrajnához köthető cégek száma például fokozatosan növekszik, de az adatok azt mutatják, hogy az országhoz köthető vállalatok jelentős része problémás, így részben szürkegazdasági okai lehetnek a kötődésnek.
Megjegyezték, a listán szereplő regisztráltan offshore kötődésű cégek száma továbbra is jelentős, de már csökkenőben van. A 2020-as koronavírus járvány gazdasági hatásai vélhetően megtörik majd a nagyvállalatok számának növekedését.
Várhatóan a cégek jelentős részének árbevétele visszaesik, legalábbis nem növekszik tovább olyan dinamikusan a milliárdos cégek száma, mint előző években – olvasható az Opten közleményében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Vállalkozások válsága vagy birodalmak kora?
2024-ben mindössze 24 ezer új társas vállalkozás indult Magyarországon, ami…
Tovább olvasom >Randstad: az FMCG és a HORECA szektor a legbizakodóbb árbevétel emelkedés terén
A megkérdezett magyarországi vállalatok 50 százaléka nettó árbevételének emelkedésére számít…
Tovább olvasom >Fordulat 2024 – Aktív egyéni vállalkozók térnyerése
Az egyéni vállalkozások száma 2024-ben dinamikusan növekedett, miközben a társas…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >