Opten: stagnál a hazai élelmiszeripar
Stagnál a magyar élelmiszeripar, az adatok szerint mind az árbevételt, mint a foglalkoztatottak létszámát tekintve megállt az ágazat növekedése – közölte az Opten céginformáció-szolgáltató az MTI-vel csütörtökön.
Több mint 5000 élelmiszeripari vállalkozás működik ma Magyarországon, csaknem 3 ezer milliárd forintos bevétellel és 92 ezer alkalmazottal, amivel az egyik legjelentősebb feldolgozóipari ágazat.
A közlemény szerint az eddig stabilan növekvő árbevételi trend kifulladóban van; 2011 és 2014 között évi 3-5 százalékkal nőtt a szektor árbevétele, de a 2015-ös adat beállt a 2014-es szintre az ágazat szereplőinek beszámolói szerint. A jelenlegi létszámadat is már csaknem egy éve változatlan.
Az elmúlt öt évben a 2014-es volt az egyetlen, amikor a szektor árbevétele és alkalmazottainak száma is stabilan emelkedni tudott – jelezte az Opten.
Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója szerint úgy tűnik, hogy a kormányzati programok az alkalmazotti létszámra komolyabb hatással voltak, mert a létszám 2015-ben is emelkedett.
Az alkalmazottak számának növekedése valószínűleg a szektor fehéredésének is köszönhető, ami arra utal, hogy a tényleges növekedés alacsonyabb volt, de a fehéredés már önmagában is pozitív jelenség – közölte.
Az Opten közleményében úgy fogalmaz: a vidékfejlesztési program élelmiszeriparra vonatkozó pályázatai szükségesek és jól használhatóak. Ugyanakkor némi bizonytalanságot okoz, hogy az idei év végén megszűnik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, amely a jelenlegi kifizetéseket bonyolítja.
Az élelmiszergyártás legjelentősebb alágazata a húsipar, amely a teljes élelmiszeripari termelés mintegy 26 százalékát teszi ki. Ágazati statisztikák szerint komoly eltérések vannak az alágazatok termelési trendjeit tekintve, az elmúlt hónapokban voltak erősen csökkenő és növekedő alágazatok is. A vártnak megfelelően a húsfeldolgozás jól teljesít, de a legkiemelkedőbb a takarmánygyártás volt.
Az ágazatban 2015-ben 374 céget alapítottak és 430-at szüntettek meg – közölte az Opten. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: stagnált az ipari termelés márciusban
2025 márciusában az ipari termelés volumene az előző év azonos…
Tovább olvasom >Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >KSH: az élelmiszeripar értékesítési árai 6,2 százalékkal emelkedtek
2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >