Opten: már 500 ezer egyéni vállalkozó működik Magyarországon
A tavalyi évben is tömegesen alakultak egyéni vállalkozások Magyarországon, a számuk megközelíti a félmilliót az Opten adatai szerint.
A céginformációs szolgáltató csütörtöki, MTI-nek küldött közleménye szerint a cégek számához viszonyítva a legtöbb egyéni vállalkozó az oktatásban, pénzügyi területen, a mezőgazdaságban és művészeti területen működik.
Hat éve töretlenül növekszik az egyéni vállalkozók száma Magyarországon, és a jogszabályok változásával 2019-ben még tovább növekedhet ennek a gazdasági formának a népszerűsége – fejtette ki a közleményben Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.
Az Opten adatai szerint 2018-ban 75 558 egyéni vállalkozás jött létre, emellett 35 828 megszűnt, így az egyéni vállalkozások száma jelenleg 496 600. A tendencia egyértelmű, néhány héten belül fél millió fölé emelkedik a magyarországi egyéni vállalkozások száma – írták.
A gazdasági forma népszerűsége az alacsony adminisztrációs költségeknek, a gyors vállalkozás indításnak és a vállalkozási formát egyre jobban támogató jogszabályi környezetnek köszönhető – mondta az Opten szakértője. Hozzátette: idén az alanyi adómentesség kiterjesztése adhat újabb lökést az egyéni vállalkozási forma népszerűségének.
Rövid távon segíthet a gazdaságnak a sok új vállalkozás, hosszú távon azonban a sok mikrovállalkozás még problémákat okozhat, mivel az alacsony adminisztrációs szint egyben alacsonyabb transzparenciát is jelent. Az alacsony transzparencia pedig kockázatokat vihet a partner vállalkozások életébe – véli a szakértő. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Opten: Félezer alá csökkenhet a cégek száma Magyarországon
Tartós és mélyreható átalakulás zajlik a magyar vállalati szektorban: miközben…
Tovább olvasom >Csendes átrendeződés a vállalkozói térképen – áprilisban tovább csökkent a társas cégek száma
2025 áprilisában tovább folytatódott a hazai vállalkozói szektor lassú átrendeződése.…
Tovább olvasom >Vállalkozásból kevesebb, különbségből több – így alakult a cégszám vármegyénként 2022 és 2024 között
Miközben a vállalkozások száma országosan csökkent, a háttérben teljesen eltérő…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >